A kis cinkos


A történet talán fikció, talán nem. Mindennemű egybeesés a valósággal meglehet,
hogy csak a véletlen műve.

A gyerek épp hogy hat éves múlt.
Egy külvárosi, többlakásos bérházban lakott a szüleivel és testvéreivel. Miután
korosztálya béli játszótársa nem volt, időnként a testvérei vigyáztak rá, máskor az
udvarban épp otthon lévő felnőtt, amíg az apja dolgozott. Az anyja gyakran volt
kórházban, súlyos betegsége miatt, ezért a gyerek kicsit magára-maradtan, unatkozva
töltötte gyermekéveit. Tévé abban az időben még nem volt, mesekönyvre nem tellett,
de ha lett volna is olvasnivaló, idő sosem volt az olvasásra. Így hát csak úgy „elvolt”,
amíg a nagyok a dolgaikat végezték.

A testvéreinek amúgy is csak nyűg volt a nyakán. Egy plusz teher, az egyéb tennivalók
mellett. Amikor három évesen hazajött az átmeneti otthonból, a két testvére a nyolcadik
évüket töltötték, a bátyja már kiskamasz, tizenkettő volt, az addig megszokott családi
harmónia felborult. Érthető hát, hogy a „nagyok” inkább csak fegyelmezték, időnként
el-elkergették, és hát nem imádták túlzottan a kis elkényeztetett „otthonlakót”, aki az
Otthon kis liblingjeként berobbant az ő megszokott, meglehetősen komor, szerény és
sivár világukba.

Amíg a testvérei iskolában voltak, ő eljátszogatott a közös udvarban, néha felmászott
a gyümölcsfákra, érett gyümölcsök után kutatva és ücsörögni az ágak között. Onnan
fentről átlátott a szomszédokba, közelebb érezte a felhőket, ellátott a közeli mezőre.
Szeretett ott fenn bámészkodni. Egyszóval, egyszerűen csak élte a kisgyerekek „tudatlan”
életét.

Első osztályos lesz ősszel. Már alig várta, hogy elkezdődjék az iskola,
de még csak tavasz volt és hideg, Húsvét környéke. A testvérei rokonoknál pihentek, ő
az apjával és anyjával otthon maradt.
Mindig egy ágyban aludtak, dupla ágyban, apa-anya egyik szélén, ő pedig közöttük. Jó
meleg volt így. Nem tudni, ez valamiféle kiváltságféle, ami kijárt, mint a legkisebbnek,
vagy mert három évig nem velük élt, azt próbálták pótolni, vagy kevesebbet kellett fűteni,
mert befűtötték egymást az ágyban, mindenesetre ez volt a „rend”.
Jó és biztonságos volt.

Egy éjszaka a gyerek még csak szunyókált, amikor egyik combját enyhén megemelte apa,
és egy meleg, virsliféle valamit dugott közé, amit előre-hátra mozgatott. Úgy emlékszik,
erre ébredt fel. Mozdulni sem mert. Nem tudta ugyan, hogy mi történik, de alvást imitált,
még levegőt is alig vett, nehogy apja rájöjjön, hogy felébredt.

Félt tőle. Durva keze hirtelen eljárós, és ha üt, nagyot. Őt nem annyira, de a testvéreit igen.
Anyának nem szólhatott, mert anya sűrűn beteg, szinte sosem szabad zavarni. Mindig
fáradt, nem is gondolt rá, hogy felébreszti.
Így aztán csak a szíve kalapált, és várt.

A mozgásnak egyszer csak vége lett, az a valami visszahúzódott, csend és nyugalom
borította be az éjszakát. Lassan lenyugodott a szíve, hallotta apja egyenletes légzését,
ahogy elaludt, s ekkor mert odanyúlni, megnézni, mi az a meleg valami, ami odaömlött
a teste elé.
Valami ragadós akármi volt. Nem mozdult, hanem óvatosan a hasához szorította a takaróját.
Ahogy a takaró a hasához símult, az a meleg valami már hideg volt, … de aztán lassan
felmelegítette a teste és ő is elaludt végre.

Reggelre kialudta és elfelejtette volna, talán, ha az valami nem ragacsolja össze a combját.
Anyának nem lehet mondani. Testvérei nincsenek itthon. Tanácstalanul törte a fejét, végül
apja után ment és megkérdezte: -apa, ezzel itt én most mit csináljak?
- Mosakodjál meg és kész! és nem beszélsz róla senkinek!

Megmosakodott és bár az egész dolgot nem értette, annyi átszűrődött a tudatába, hogy van
egy közös titkuk az apjával, amiről nem szabad senkinek beszélni.

Este meglepetés érte. Megszűnt a közös ágyban alvás. A nagyágy lábához tett heverőn
alszik ekkortól, - mondta az apja -, mert már elég nagy gyerek, nem egészséges neki a
szülei között aludni.
Nagyon nem örült ennek a döntésnek, mert megszűnt a szülői biztonság, és félt is egyedül a
sötétben, de ha az apa valamit kijelentett, annak úgy kellett történnie. Némi összefüggést
ugyan érzett az éjszakai történés és a különalvás megkezdése között, de úgyis mindegy, mert
beszélni erről senkivel sem tud.

Szerencsére hamar jött a nyár, el is múlt és kezdődött az iskola, a gyerek legnagyobb örömére.
Az az éjszakai élmény, előbb emlék, később foszlott emlékkép lett, végül a feledés homályába
merült,
úgy körülbelül tíz évre.
Tíz év múlva aztán felszínre tört, és a tini korú fiatal akkor jött rá, hogy azon az éjszakán,
amiről soha, senkinek nem beszélhetett és nem is beszélt, az apja cinkosa lett.
Hallgatólagosan ugyan, de az lett.



AndréErzsi
2012.február 21.