Szárnyad szegik,
S nem kertelnek.
Hátba döfnek,
S szemedbe néznek.
Kebelbarátok,
S álnok kígyók.
Pedig igazán hitted,
Hogy ők szeretnek téged.
Kést mártják szívedbe,
Majd röhögnek rajtad felemelve.
Szenvedés, szenvedést szül.
Magány, mely elől menekül.
Fáj szívük nekik is,
De van még erejük,
Magukkal rántani téged is.
Örömüket lelik más bajában,
Pedig lelkük foszlik
Testük mámorában.
Élnének ők,
De halottak.
Halott leszel te is,
Mert magukkal rántanak.