1.

Pucéran, újszülöttként üvöltő csecsemő,
kit egy asztalra dobtak, s ott fekszik remegőn...
mint fészek melegéből kitúrt kelő madár,
mely máris sejti kinn majd a fagyban rá mi vár,
kit macska karma rémít, s nem segítnek nagyok...
jaj érzem, érzem máris, hogy mindez én vagyok.
Aztán egy nagy kabátot terít rám, ...tán anyám?
Meleg, de súlyos kelme. Megfulladok talán.

2. 

Vizsgára kéne mennem,
de nem tudom hova,
megrémít egy folyosó,
sok idegen szoba.
Elkésem. Már rohanva
keresném, merre? Lám!
Benyitva ott találom
egy katedrán anyám.
Én megkövülten állok,
mint vészbíró előtt,
apró porszemmé válok,
s a bűntudat elönt.

 3.

Most földet ásnak, gödröt, temetőben vagyok
és érzem, nekem ássák, hiszen majd meghalok,
és gyolcs közé takarnak és visz három sötét
alak… de köd borítja végét és elejét
az útnak, s már feszülök egy gödör belsején...
Valahol messze felsír egy hang, de nem enyém
és rögök koppanása, tömjén és gyász-zene.
A verseim szavalják. Ordítok: Még ne!...Ne...