"Bogária" - Előszó /verses-zenés utazás 6-tól, 106 éves korig/
Bogária emberi mértékkel mérve
Országnak nem nevezhető,
Ha lábad mindössze négyet lépne,
Ennyivel már átszelhető.
Ebből sejted, gondolom,
Törpék és manók nem lakhatják.
Ne faggass, elárulom.
Csak apró lények, mint a hangyák.
Apró lakói apró országnak
Az emberekhez hasonlóan éltek,
Sírtak,nevettek,féltek,nótáztak,
És voltak,kik naphosszat henyéltek.
Meglehet, legyintesz csak jókorát.
„Ilyen mesét olvastál már százat!”
Na és, ha utazunk a valóságon át?
Miért is? A válasz erre még várhat.
Óriásit téved,bárki gondolja,
Hogy a kis országot semmi sem védte.
Bár kitalálni nem nagy agytorna…
Sűrűn font fűkerítés ölelte körbe,
Ahol árgus szemmel, vagy álmosan,
Őrök tették dolgukat naphosszat.
Tudták mindannyian azt pontosan,
Kerítésen túl idegen nem juthat.
Időnként újoncőr érkezik…
Kéreg kürtöt nyomtak a kezébe.
„Kétfajta riasztás létezik!”
Plántálták jól bele a fejébe.
„Bogarat jelez, ha egyszer fújod,
De ha kétszer, más lényeket.
Remélem, hogy ezt máris vágod,
Mert elmondtam a lényeget.”
Jó sűrűn Bogária földjébe
Apró bunkerek lettek ásva,
Gondolva hatalmas lényekre,
Kerítés nekik ellent nem állna.
Ha a kürtszó kétszer hangzott fel,
Tudta jól a bogár, azt, hogy mi a dolga.
„Egy bunkerhez iszkiri, szaladj el,
És az óriás nem tipor a porba.”
Ahogy halad előre a történet,
Bogáriát megismered egyre jobban,
Sohase kérj róla fényképet,
De meglehet ott bújik álmaidban.
Néhány lakójáról annyit még,
Róluk emberek példát vehetnének.
Ezennel a történet kezdődjék,
Melyből kiderül, miről is beszélek.
|
|