2.

Gábor a tervezettnél valamivel hamarabb ért oda a pláza megnyitójára.
Nem volt híve a hátsó bejáratoknak, a tömegtől elszigetelt VIP feljáróknak, így egyszerűen besétált a főbejáraton, majd a második emeleti könyvesbolt felé vette az irányt.
Eközben persze néhányan megállították, aláírást kértek tőle, míg mások már az író új könyvével siettek a megnyitóra. 
Barabás Gábor amint elérte a célját, máris többen rohamozták meg, hogy mondja el véleményét az új bevásárlóközpontról, a könyvéről és a dedikálásról.
A könyváruház igazgatója, ha nehezen is, de bemenekítette Gábort az üzletbe, ahol már jóval kevesebben voltak. Legalábbis most még…
Az ősz hajú kövér igazgató nagy örömmel fogadta az írót:
- Üdvözlöm, Barabás úr! Németh Zsigmond vagyok, a könyváruház igazgatója! Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat! – rázta meg erősen a kezét.
- Nagyon köszönöm! Hálás vagyok, hogy itt lehetek! – tudta le a kötelező köröket.
- Amint látja, már nagyon sokan várták magát!
- Igen, erre én magam sem számítottam.
- De miért nem a hátsó bejáratot használta? – kérdezte döbbenten az igazgató.
- Gondoltam szétnézek az üzletek közt – vigyorgott az író.
- Értem – nézett értetlenül az idős férfi.
- Kaphatnék egy pohár vizet? Nagyon szomjas vagyok.
- Hát persze! – vágta rá, majd odakiabált az egyik eladónak – Krisztike, hozz légy szíves egy pohár vizet Barabás úrnak! – mondta, majd másodpercekkel később meg is érkezett az ital.
- Nagyon köszönöm, ez igazán jól esett! – hálálkodott.
- Tudja, van itt egy riporter, és villáminterjút szeretne készíteni önnel.
- Valóban?
- Bizony ám!
- Miért is ne? – vigyorgott a férfi – Már bevettem a Frontint.
- Parancsol?
- Nem érdekes – terelte a szót – Hol is az a riporter? – kérdezte Gábor, majd az egyik félreeső kis helységbe vezették, ahol egy kedves, középkorú riporter hölgy várta már, aki az egyik kereskedelmi televízió munkatársa volt:
- Üdvözlöm Barabás úr! – fogott vele kezet a nő.
- Csókolom! – mosolygott Barabás – Találkoztunk már korábban is, ha jól emlékszem. Jól emlékszem?
- Igen! – vágta rá a nő – Nem is olyan régen. Karácsonykor a Nyugatinál.  Westend tetőterasz, jégpálya!
- Tééényleg! – csapott a fejéhez Gábor – Önnek milyen remek a memóriája!
- Ennek alig egy hónapja, de azért köszönöm! Kezdhetjük? – tért a lényegre a hölgy.
- Hát hogyne! – vágta rá Barabás, majd miután a legapróbb simítások és beállítások is a helyükre kerültek, a bevezető szöveg és kötelező körök után már el is kezdődött a villáminterjú:
- Egyébként mióta is foglalkozik ön írással? – folytatta a nő.
- Nagyjából húsz, huszonkét éve kezdhettem el papírra vetni a gondolataimat.
- Gondolta volna akkor, hogy mára nem csupán egy nagy tehetség lesz, hanem az egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb arc a könyvespolcokon?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem reménykedtem abban, hogy elérek valamit. Ezt azonban – hála a kedves olvasóknak – sikerült alaposan túlszárnyalnom. Nekik köszönhetem, hogy végre csak azzal kell foglalkoznom, amit igazából szeretek. 
- Bizonyára ön is tudja, hogy legújabb könyve, az „Egyenes kiesés” már az első héten a magyar könyvek eladási listájának élére ugrott. Mi a véleménye erről?
- Hogy egészen őszinte legyek fogalmam sem volt erről. Persze rengeteg pozitív visszajelzést kaptam ilyen rövid idő alatt is, de erre még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Hálásan köszönöm mindenkinek! – integetett a kamerába Gábor.
- Van-e esetleg példaképe?
- Természetesen igen! – vágta rá büszkén Gábor – Számomra Lőrincz L. Laci bácsi a legnagyobb tanár, és az ő regényei rengeteg erőt és ösztönzést adtak nekem! Eddig sajnos nem volt alkalmam találkozni vele, de remélem, idővel erre is sor kerül.
- Végezetül engedjen meg egy utolsó kérdést: Nyílt titok, de sosem erősítette meg, hogy ön valóban tanácsokkal segíti-e a magyar rendőrség gyilkossági csoportjának munkáját?
- Hölgyem, remélem nem haragszik meg rám, de ezt most sem tudom megerősíteni – mosolygott.
- Barabás úr! Nagyon szépen köszönöm!
- Köszönöm szépen! – bólintott az író, majd visszatért az üzlettérbe, ahol már készen állt az asztal, és rengeteg példány az új szerzeményből.
A rajongók már türelmetlenül várták az üzlet ajtajának nyitását, az újságírók pedig már egy újabb sikeres popcsapat és rádiós műsorvezetők után eredtek, így Gáborral már nem foglalkoztak.
Ezt azonban ő egy cseppet sem bánta. Percekkel később kinyílt a bejárat, és az erre a célra ott szolgálatot teljesítő személyzet a lehető legprofibb módon vezényelte a történéseket.
Gábor nyugodt volt, folyamatosan kedvesen mosolygott. Ez a nyugodtság minden bizonnyal a Frontinnak is köszönhető volt…
Mindenkihez volt néhány kedves szava, mindenkinek írt valami személyeset is, és ez még inkább szimpatikussá tette őt.
A dedikálás és az apróbb kötelező körök után Barabás Gábor elindult Evelin autójával, hogy meglátogassa unokabátyját irodájában, aki a gyilkossági csoport egyik nyomozója volt…

folyt.köv.