2.

Egy kihalt helyre vezetett a sofőr, ahol már hosszú évek óta nem járt senki.
Sűrű erdő ölelte körbe a régi orosz laktanyát, amit kizárólag a madarak látogattak.
A biztonság kedvéért lekapcsolta a világítást, de jól tudta, ha nem így tesz, akkor sem lett volna semmi kockázat az egészben, ám ezúttal ennyit sem engedett meg magának.
Már megközelíteni sem volt egyszerű az épületet, mert a magasra nőtt gaz semmilyen esetleges „csapdát” nem engedett észrevenni az oda vezető úton.
A monstrum tetején is utat tört már magának valamiféle növényzet, így aztán kétség sem férhetett ahhoz, hogy ennél remekebb helyszínt keresve sem találhatott volna a férfi.
Ezután már csak akkor világított újra, amikor megállt a laktanya hátsó bejárata előtt. 
Vastag, rozsdás lánccal volt bezárva, rajta pedig egy pókhálótól alig felismerhető lakat éktelenkedett.
A férfi kiszállt a kocsiból, majd az ülése alatt megkereste kalapácsát.
Ezt követően a bejárathoz lépett, majd néhány erőteljes csapással eltávolította a lakatot és a láncot.
Nem kevés erőt kellett kifejteni ahhoz, hogy benyomja a már ki tudja, mióta bezárt kaput.
Miután ez is meg volt, lassan behajtott az épületen belülre, és a fényerőből is visszavett, de csak annyira, hogy lásson.
Óvatosan, nagy nyikorgások közepette visszacsukta a kaput, majd a csomagtartóhoz lépett:

„Remélem még nem tért magához ez a féreg!” – gondolta, majd egy hirtelen mozdulattal felnyitotta az ajtót, miközben megkönnyebbülve nyugtázta, hogy áldozata még alszik.
Kezeit megkötözte a biztonság kedvéért, majd úgy próbálta kirángatni a viszonylag súlyos testet.
A földön küszködve egészen egy pillérig húzta, majd a fejéhez kapott:

„Én marha! A kocsival is ideállhattam volna, és nem kellett volna métereket erőlködni ezzel az undormánnyal!” – mérgelődött, de ez már későn jutott eszébe.
A pillérnél aztán felültette a férfit, majd jó alaposan megkötözte túszát, így várva az ébredést…

Alig fél óra telt el, amikor is a nemrég még ittas férfi láthatóan józanodni kezdett, miközben ide-oda kapkodta sajgó fejét. Kétségbeesetten nyugtázta, hogy mozdulni sem tud, úgy meg van kötözve.
- Hé! – kiabált – Hol vagyok? – nézelődött, s ezek után előlépett a sötétből támadója is, akit azonnal felismert. Hangja már teljesen más volt, ahogy szipogott, és közben könyörgőre vette a figurát.
- Te vagy az? – hunyorgott, pedig csak a helyzetjelző világított a kocsin – Csak hülyültem haver! Kár így felhúznod magad a kocsi miatt, nem igaz? – vigyorgott erőltetetten.
- Igen – bólintott a férfi – Valóban kár – mondta nyugodt hangon.
- Figyelj, semmit sem kell fizetned, ha jobban meggondolom én hibáztam, biztos hirtelen fékeztem, vagy ilyesmi – remegett a hangja, miközben patakokban csorgott arcáról az izzadtság.
- Nem emiatt vagy itt – mondta neki nyugodt hangon elrablója, miközben lehajolt – Akarod tudni, mi a valódi oka? – kérdezte kimért hangon.
- Most… teljesen összezavarodtam – vallott a túsz.
- Ez esetben segítek neked a tisztánlátásban – állt fel a férfi. Sétálgatott, és csendesen mondani kezdte:
- A feleségedről van szó – vett nagylevegőt hátratett kezekkel – És arról, amit művelsz vele évek óta – tartott szünetet, és ezt áldozata is kihasználta, de már teljesen megváltozott a tekintete, és hirtelen el is veszett belőle az a berezelt, riadt ember, aki még pár perce volt:
- Te mi a fenéről magyarázol? Talán dugod az asszonyt? – nevetett fel.
- Hogy micsoda?! – hökkent meg a nem várt reakciótól az elrabló, majd egy hatalmas tenyeres pofonnal „jutalmazta” a megkötözött férfit, aki még ezek után is csak nehezen tudta abbahagyni a nevetést.
- Az asszony is olykor erősebbet üt vissza, mint te! – köpött a földre – Elég a játékból! – vált komolyabbá – Ha eloldozol, nem bántalak, de ha itt hagysz a semmi közepén amiatt a haszontalan picsa miatt, esküszöm, hogy megkereslek és kibelezlek! – fenyegetőzött kicsit meggondolatlanul.
A teljesen ledöbbent férfi most fejét fogva hebegett-habogott, messze nem ezt várta:

„Ez meg… ez meg mit képzel magáról? Most mi a fenét tegyek? Mit kéne tennem, teljesen elvesztettem a fonalat! Nem hagyhatom, hogy tovább provokáljon, de ha elengedem egész biztos, hogy megöl! Mit tegyek? Mit tegyek, mit tegyek?!”

- Igyekezhetnél, mielőtt még nagyobb bajba sodrod magad, hallod? – figyelmeztette megint a józanodó férfi, aki észrevette elrablója megingását.

„Most mi lesz? Mi lesz?! El kell engednem, és akkor talán nem bánt! Vagy csak adjak a kezébe valami éleset, amivel ki tudja magát szabadítani, és addig én gyorsan elmeneküljek? Mi lesz most?” – uralkodott el egyre jobban a pánik a férfin.

Ezek után gyorsan keresgélni kezdett kocsija csomagtartójában, hátha akad ott valami, amivel eloldozhatja magát a túsz.
Némi kutakodás után egy szöghúzó, közismertebb nevén pajszer akadt a férfi kezébe.
Furcsa gondolatok cikáztak fejében, miközben érdekesen vizsgálta a tárgyat:

„Ez csodálatos. Ez gyönyörű! De hogy került ez ide?”

- Siess már, a rák vigyen el! – türelmetlenkedett közben a túsz, aki egyre erőteljesebben fickándozott, azt remélve, talán lazul a kötél annyit, hogy kiszabaduljon.
- Gondolkodtam – csapta le a csomagtartó ajtaját a férfi, és megint magabiztosabb lett.
- Aztán mégis min? – kérdezte nem nagy érdeklődést mutatva.
- Ha elengedlek, megölsz. Ha nem engedlek el, valaki úgyis rád talál, és minden bizonnyal ki is szabadít – sétált közelebb kezében a pajszerrel.
- Hé! – vette észre a szerszámot – Mit akarsz azzal a szarral? – aggódott, amikor már ott állt előtte az idegen.
- Ez itt… - tartott szünetet a pajszert bámulva – Az én szabadulásom kulcsa – vigyorgott, majd meg sem várva a reakciót ütlegelni kezdte a lekötözött férfit, aki persze tehetetlen volt.
Eleinte még próbált kiáltani, de nem sokáig volt erre lehetősége, mivel a folyamatos és bivalyerős csapások, amelyek egytől-egyig a fejét érték, gyorsan elhallgattatták.
A férfi csak akkor állt le, amikor a pajszer az egyik ütés következtében megakadt a lekötözött férfi fejében, majd az alapos ráncigálások után valósággal szétszaggatta annak koponyáját.
A titokzatos gyilkos ekkor hátraesett, és gyors levegővételek közepette nézegette művét, és csurom véres ruháit.
A pár perce még gúnyolódó túsz fejéből csak darálékra emlékeztető húskupac maradt.
Ezek után a földön ülő férfi újra megvizsgálta a véres tárgyat:
- Ez csodálatos. Ez gyönyörű! De hogy került ez ide?

folyt.köv.