13.

A külváros egyik legnívósabb edzőtermében sokan vezették le a felgyülemlett feszültséget.
Ugyanakkor nem csak civilek jártak ide gyúrni és kesztyűzni, hanem Adél, Patrik, és az író is szívesen töltötte itt a pihenőidejét.
Míg Barabás zsákot püfölt, addig a két rendőr egymáson gyakorolt a kötelek közt.
A fiatalabbik nyomozó láthatóan nem akarta megütni a nőt, aki ezzel ellentétben minden kínálkozó lehetőséget megragadott arra, hogy rendesen bemosson ellenfelének.
A csinos Adél tetovált karjain kidülledtek az erek, szemei valósággal vérben forogtak, amint aktuális ellenfelét figyelte.
Patrik is észrevette, hogy a nő egyetlen pillanatig sem kegyelmez, de ő továbbra is visszafogottan öklözött:
- A fenébe is Patrik! – eresztette le kezeit Adél – Üss meg rendesen, vagy hagyjuk az egészet! Azt hiszed az utcán kímélni fog valamelyik barom? – igazította meg copfját, már amennyire a kesztyű engedte:
- Bocs, talán nem vagyok jó partner! – válaszolt sértődötten a férfi – Sajnos nem vagyok képes bántani téged, te viszont úgy ütsz, mintha én magam lennék a világ legveszedelmesebb gyilkosa!
- Mert jelen pillanatban annak is tekintelek! Üss meg rendesen! – szólt rá – Nem ijedek meg a lila foltoktól! – mondta, és ekkor Patrik közelebb hajolt, és halkan ennyit mondott a nőnek:
- Félek, ha lila foltokkal „díszítelek” ki, már nem foglak úgy kívánni, amikor éjszaka „irodai” munkát végzel – kacsintott.
- Te perverz! – vigyorgott Adél, majd azért is megütötte Patrikot.
- Úgy veszekedtek, mint a házasok – dőlt a köteleknek az író.
- Ugyan, mit tudsz te a házasságról? – kérdezte Adél.
- Arról nem sokat, de állandó élettársam azért van.
- Nálad ez is csoda – forgatta szemeit Patrik.
- Veled ellentétben viszont… – várt ki Gábor – Én nem paráznék megütni Adélt.
- Valóban? – kérdezte gúnyos vigyor közepette a nő.
- Tök tuti! – bólintott Barabás.
- Akkor hát… – invitálta a ringbe a férfit – Vedd át Patrik helyét – mondta, majd Patrik aggódva nézett Gáborra.
- Haver, Adél szétrúgja a valagad, esélyed sincs! – figyelmeztette az írót.
- Te csak ne félts engem – igazgatta meg ő is védjegyévé vált copfját, miközben belépett a ringbe.
Adél kiéhezett tekintettel nézte az írót, mint aki csak arra vár, hogy alaposan móresre tanítsa áldozatát.
- Ha agykárosodást szenvedsz, nem fogsz több regényt írni – bökte meg a kesztyűvel Barabást, aki ezt sem vette túl komolyan.
- Ugye nem tartóztatsz majd le súlyos testi sértésért?
- Túl sok a duma! Kezdjük! – emelte hangját Adél, és eközben Patrik is a köteleken kívülre lépett, onnan figyelte az eseményeket.
Gábor ugyan jó erőben volt, és rendszeresen edzette is magát, azért a vagány nyomozónő így is nagy falatnak bizonyult.
Természetesen vigyáztak egymásra, pontosabban Adél vigyázott Gáborra, nehogy véletlen nagyon megsérüljön.
Az írónak szemernyi esélye sem volt. Adél szinte minden egyes ütéskombinációt bevitt rajta kisebb erőfeszítés nélkül.
Barabás csak olykor tudott odacsapni egyet-egyet, de becsületére legyen mondva, akkor sem adta fel, amikor már a földön páhogott.
- Legyen elég! – szólt rá Adél.
- Még csak most kezdek belejönni! – kelt fel az író, majd kissé meggondolatlanul, cséphadaró módjára esett neki a nőnek, aki bár visszatámadni nem tudott, de minden ütést sikeresen blokkolt.
Gábor roppant fáradt volt, és Adél úgy döntött, véget vet az edzésnek. Egy hármas kombinációval kínálta meg az írót, aki egy kivételével mindet benyelte, ám mégsem rogyott össze. Továbbra is állt a lábán, és ha nem is volt teljesen magabiztos, akkor is elég kellemetlen ellenfélnek bizonyult.
Most Adél vált „cséphadaróvá”, és ez már jóval hatásosabb volt, mint az azt megelőző Barabás féle támadássorozat.
Mire Adél leállt, az író is vízszintesbe került, de már nem nagyon volt kedve felkelni.
- Szerintem most már tényleg elég! – lépett be Patrik, és Gábor sem ellenkezett.
- Jól van, elismerem! – állt fel, majd lepacsizott Adéllal – Most nagy szerencséd volt – mondta, és ezen mindhárman jót nevettek.
- Neked megérné komolyabban is foglalkozni vele. Ez most tényleg jó volt – bólintott elismerően és őszintén Adél, de mielőtt Barabás válaszolt volna, megcsörrent az egyik széken hagyott mobilja.
Míg a hívást intézte, Adél óvatosan megcsókolta Patrikot:
- Hé! – nézett körbe a férfi – És ha valaki meglát?
- Akkor közlöm vele, hogy holnap benn kell maradnom éjszakára – vigyorgott, és ez alaposan felvidította Patrikot is.
- Ezt nem fogjátok elhinni! – kocogott vissza Barabás – Tudjátok ki hívott?
- Kicsoda? – érdeklődött Adél.
- Somfai ügyvédje, valami Takács Péter.
- És mit akar tőled? – kérdezte gyanakodva Patrik.
- Találkozni akar holnap után egy étteremben.
- Miről akar beszélni? – ráncolta szemeit Adél.
- Annyit mondott csak, hogy Somfai Félix ügyében. A többit személyesen akarja megvitatni.
- Világos, mint a nap – lépett közelebb Patrik – A doki felkereste az ügyvédjét, aki tudván, hogy a rendőrséggel nem tud mit kezdeni, rajtad próbál fogást találni.
- Szóval Somfainak valóban van mit takargatnia – elmélkedett Adél.
- Valamitől megijedt a doki, és most rajtad keresztül akar némi zavart kelteni annak reményében, hogy leszállunk róla – folytatta Patrik, de Gábort persze ez cseppet sem hatotta meg.
- Hát ez esetben érdekes beszélgetés elé nézünk. Nem gondolom, hogy olyat tudna mondani, amitől összeszarnám magam – vigyorgott.
- Azért csak vigyázz! – intette óvatosságra Patrik – Ha rád küldte az ügyvédjét, feltehetően neki is van tartalék terve.
- Kíváncsian várom – mondta Barabás.
- Figyelj oda mindenre, amit mond. Ha kell, provokáld egy kicsit, hátha olyat tesz, amivel később mi is tudunk kezdeni valamit – tanácsolta Adél.
- Kis Zolinak szóltok? – kérdezte az író.
- Mindenképpen! – vágta rá Patrik – Zuhany után hívom is!

folyt.köv.