Nagy Gabriella: Párbeszédben

...akkor, amikor...
...leülök veled szembe a kanapéra, csak úgy lábaim törökülésbe helyezem, talán így kényelmesebb és közben hallgatom csendes beszéded. Nézem arcod finom ráncait, és szemed sarkában a csillogó fényt. Érzed, ahogy figyellek, ekkor tekinteted rám emeled. Szavaid fényselyme érintik lelkem minden szegletét. Mosolyod megtalálja mosolyom, majd felállok, s a kezem karodra teszem. Lassan simitom combod belső ívét, te ujjaddal ujjhegyem keresed. Gyengéden megfogod csuklóm, húzod magad felé. Ajkam lágyan érinti ajkad, miközben testem megremeg. Csókod lelkem háborúja, az íze, hol akácméz, hol savanykás áfonya. Kezem hajadba túr, arcod borostája vállgödrömbe húz...Szeretlek - suttogom félhangosan - s a korai napsugár csíkot húz a hálószoba függönyén...