Míg lelkem ringatja a magány
álomba sírom magam,
s hagyom sötét árnyak sétáljanak
tátongó sebeim kapuján.
Fogva tart a mélység
testem húzza lefelé
ezernyi gondolatom darabját
szórom a porba szerteszét.
Fáj, sajog mindenem
s a kérdésére már nem jön felelet
Miért hagytam, hogy tetteid
széttörjék törékeny lelkemet?
Míg lelkem ringatja a magány
álomba sírom magam
s hagyom sötét árnyak vígadjanak
szúrt sebeim talaján.