Szelíden alvó nyári estén,
megfogjuk majd egymás kezét,
azután felszállunk mi messze
a legmagasabb fellegekbe
és mint egy nagy égi szekérre,
hasalunk felhők tetejére,
úgy úszunk majd rajta boldogan,
feledve a földi gondokat,
mint madár szárnyát, tárjuk kezünk,
mi úgy szárnyalunk, úgy repülünk,
egyre feljebb, a végtelenbe,
az égben búvó dús rétekre,
feledve, e buta világot,
szedünk szivárványból virágot,
iszunk mi égi harmatcseppet,
felhők peremén ott rezegnek
és hogyha hasunkra süt a nap,
akkor behunyt szemmel szálunk majd,
virágos kedvvel csónakázunk,
szellők ringatják el ágyunk,
megfürdünk a langyos esőben,
elbújunk egy bárányfelhőben,
többé nem sírunk, csak nevetünk,
égi madarak szállnak velünk,
hívnak minket vissza a földre,
de itt maradunk mi örökre.