Most kell, hogy téged öleljelek,
Ameddig az alkony messze még,
Mielőtt a nap végleg lemegy,
És a föld, az éggel összeér.
Addig kell, hogy szeresselek,
Amíg nem üzennek a csillagok,
Hogy nekem adják a végtelent,
Hogyha velük együtt szárnyalok.
Kaphatnék én, örök életet,
Feledve a földi gondokat,
Élhetnék velük, az égben fent,
Már örökké mindig boldogan.
Ezüstfényű, csillagszememben,
Ott ragyogna a lenti világ,
De kemény kővé vált szívemben,
Nem nyílhatnál, mint a virág.
Nem lehetnél te többé nekem,
Kezem nem érne már érted el,
Hogyha a szerelem szívemben.
Csillagok fényében égne el.
Mit érne akkor az öröklét ? 
Ha nem foghatnám többé kezed
Csak keresne téged örökké,
Lázasan égő csillagszemem.