Már megint hullanak a levelek,
a hűvös szél végig vág arcomon,
alkonyi nap kíséri léptemet,
az őszi csendben ázó partokon,
lábamnál szürke hullámok futnak,
a távolban egy magányos uszály,
fent az égen álmos felhők úsznak,
párás ködök ölelik a Dunát,
a víz egy kidőlt fatörzset sodor,
ahogy az idő, az eltelt éveket,
némán ballag mellettem a folyó,
elmúlást hordoz, és új életet,
földön hever a nyár minden kincse,
hatalmasra nőtt szívemben a csönd,
most valahogy olyan üres minden,
csak az ősz suhan el a fák között,
amerre nézek halott levelek
hevernek a földön lábam alatt,
egy év valahol megint elveszett,
ködbe ájult az őszi Duna-part.