Jöttem volna ma is úgy ahogy régen,
egy szál pogány virággal a kezemben,
neked teremtette Isten a réten,
most én őrzöm meg örökre keblemen.

Olyan messze vagy már tőlem mint a Hold,
ott utazol a végtelen Ég taván,
virág helyett elküldöm hozzád dalom,
felkutat téged bárhol is légy, Anyám.

Ezen a napon nem vagyok más én sem,
csak a kócos hajú álmodó fiad,
bár felette is elszálltak az évek,
gyermek maradt, aki még mindig sirat.

Hogyha rád találnak ezek a szavak,
tudom, hogy eljössz és itt leszel velem,
fehérből újra fekete lesz hajad,
s nevetünk, ahogy a régi képeken.