Egyszer mögém osont a bánat,

és Te csókra nyitottad szádat,

tudtam jól, senki voltam s vagyok,

szerelem hajtott.

Ami a Tied volt, az maradt,

nem gyógyítok piciny madarat,

lába vágott, szárnya is törött,

saját képem áll tükröm mögött.

Még hittem. Volt, van és lesz csoda,

nincs kincs, hogy lehettem ostoba.

Gyógyulnék, de hová lett erőm,

múltam átkozom, nincs már jövőm.

Egyszer mögém osont a bánat,

már nem nyitottad csókra szádat,

tudtam jól, senki voltam s vagyok,

lelkem már halott.