Pánik
Újhold,
felhős égbolt,
árva csillagok.
Fél szobára elég
gyertyafény,
égett gyufa szaga.
Lemosom a tűzfoltot,
leporolom a sebeket,
hegeket magamról,
lepöckölöm a szemölcsöket,
az anyajegyeket,
átlagosra gyurmázom az arcom,
a testem.
Nem lesz rajtam
semmi különös.
Pont így leszek olyan,
mint senki más.
Az egyetlen semmilyen.
Elfújom a lángot,
összerántom a függönyt,
leengedem a redőnyt,
felöltözöm,
álarcot húzok a sötétben,
köntöst öltök magamra,
paplan alá bújok,
fejtetőig takarózom.
Kilóg,
fázik a bokám.
Gondolatban lemetszem
a kiálló részeket.
|
|