Kiskatona

Álljon itt egy szösszenet az én érzéseimmel egy képzelt időpontban, de létező személyiségekkel:

1944, ködös őszi reggele, a kis állomáson nagy mozdony pöfékel, néhány rozsdás kocsival maga mögött. Nagy a nyüzsgés. 18-20 évessrácok, egyetemisták, frissen érettségizettek, vékonyak, testesek. Egy a közös, sorsuk. Katonák lesznek. ki hosszabb, ki rövidebb ideig, ahogy a sors hozza. Köztük egy nagyon vékony, és 188 magas szemüveges, kecskeszakállas srác. Kicsit félrehúzódva, kelletlenül nézegeti magán az egyenruhát az állomás koszos ablakában. Mindig szeretett volna katona lenni, értett is hozzá, de kirekesztettként már ez sem volt jó. az egyetem első éve segített. Új barátokat szerzett, szerelmes lett. De hiába. A lány foglalt volt. Mégis elmondta neki. A lány nem akart mit kezdeni a helyzettel. A srác megroppant. Ugyan jó barátok maradtak, de rányomta a bélyegét az egészre a korábbi tett. Segítettek egymásnak sokszor, de meghálálni egyikük sem tudta. A srácot behívták egy év után. Valahol vágyott rá, hogy szabaduljon a helyzettől. A lány viszont felhívta, kérte szóljon, mikor megy a vonat. Elmondta. A lány közben szakított. A srác icsit felélénkült, hátha sikerül, most sikerülhet. Napokkal az indulás előtt voltunk. De a lány hallgatott. A telefont nem vette fel, levélre nem válaszolt. mi tévő legyen. Udvarias, kitató srácként nem tehetett mást, várt. Egy nappal indulás előtt aztán jött a levél: sajnálom, ne légy dühös! Kimegyek az állomásra. A srác erőt gyűjtött: majd most. A legmegrázóbb pillanat kell. De hát hogyan, ha alig tudnak beszélni egymással, és sok a jobb, hasznosabb téma,élmény. Csak nem tévednek át. A lány még kerüli is a témát. Na mindegy. most sem lesz változás. Talán a dicsőség feletteti a hibákat.

Az állomáson sok az idegen. Fiúk, akik sejtik halálukat, lányok, asszonyok, hadviselt és sánta apukák ölelgetik fiaikat. A főhősünk nem engedte, hogy szülei kijöjjenek. Éljen bennük egy magabiztos fiú képe, amíg léteznek. Nézegeti magát a repedt üvegben. Szépen megborotvált, sehol egy gyűrődés az egyenruhán. Eszébe jut, hogy az is csoda, hogy gyenge fizikuma miatt katona lehet. de hát a háború totális, mindenkire szükség van, még ha értelmetlen is. Aztán a ködből feltűnik Ő: középhosszú szőkés haj, alakra minden rendben, kisebb váltáska, de a kezében lóbálva. Hát mégis eljött! Kelletlen mosoly, apró puszik. Kevés szó. A srác lépne, de a lány megállítja. "Ne tedd, nem érdemlem meg a szereteted. -majd eltaszítja asrácot, de lágyan, barátian-De vigyázz magadra! Én várni foglak!" A fiú rávágta dacosan: "De csak mint egy barátot!" Válasz nincs. Csak maga elé néz a lány. "Ne ígérj olyat, amit nem akarsz megtenni! Tudod, hogy az életben mindig számíthatsz rám, de én itt csak kudarcot vallhatok!" majd gyors mozdulattal mégis megcsókolta. A lány nem viszonozta. "Sajnálom, de lehet, hogy utoljára látlak!" A lány sírni kezdett. "Ne sírj! A mosolyodat imádom nézni. Szép vagy, ha sírsz, de szebb, ha nevetsz! Had őrizzem meg magamban ezt a képet!" -hátralépett, majd- "Szeretlek, mindig is szeretni foglak, mégha nem is leszel az enyém!" Majd megfordult és indult a vonathoz. A peronon még visszanézett. A lány zokogva integetett, de nem mondott semmit. A fiú visszaintett, majd felszállt a többiekkel. A kocsiban úgy helyezkedett, hogy láthassa a lányt. Ő csak ott állt és zokogott, nem volt hajlandótávozni. Fejében az járt, megvárja otthelyben, míg ez a furcsa, de jó lelkű srác visszatér. A srác mégegyszer intett, majd megcsókolta a nyakában lévő medált, melyen a lány neve állt. titokban készíttette, legalább ez maradjon meg belőle! A vonat megindult. A lány is és a szerelvény is megindult a semmibe, a végtelen ködbe. Így indult ezen srác, a 21 éves Emerick Schumacher katonai pályája, egy ködös, szürke, de mégis érdekes reggelen. Sejtette, hogy sok szenvedés vár még rá, mint katonára és mint férfira egyaránt. Az utóbbi harcaitól talán még jobban is félt, elvégre soha nem érte ezügyben siker, a legtöbb is ezen a reggelen történhetett meg. De itt is várta a több sikert, még ha hosszadalmasnak is tűnt, és nagy energiát kívánó kitartásnak is nézett elébe. Nem akart többé egyszerű barátként létezni! Alíg búcsúztak, de már vágyott a lányra -a dohányfüstös, parfümös illatára, haja, arca színére, mozgására, tekintetére, teljes szívéből!

folyt köv hamarosan...





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=20890