Láttam egy fényképet a Földről.
Éjszaka volt, és a fények, mint
a kontinensek körvonalai,
jelezték, hogy él ez a bolygó.
Forgásra készen, a lencsétől
irdatlan messzeségben; megadóan.
Akár a szívem.
 
                       -
 
A híd, ami a valósággal összeköt,
rejtélyes homályba burkolózik.
Mégis, az elkülönülés lehetetlen.
De hol van az a pont, amihez
mérhetném magam?
S amitől eggyé válhatna a világ
szeretetben?