Az első, az idei télen

Akkor, ott, megremegett az idő!
A halovány lámpafény kacsintott,
az öreg házak egymáshoz bújtak,
a Hold udvarán ijedten ringott,
ámulva feszengett tucatnyi kert,
a szél púpos szeméthalmokba túrt,
a harsány utca most némán figyelt,
a járda egészen földhöz lapult,
az árnyékok, s a fények kirakat
mögé nyúltak, nem volt szava még az
óramellű harangtoronynak sem,
a macskák, a varjak háztetőkre
gyűltek, vártak, egy pillanatra úgy
tűnt, a világ megáll, alighanem.
Még a szunnyadó fák is oda-oda lestek,
félszeg ablakokból is ezernyi
szem meredt az égre,
mikor az első pelyhek vidáman leestek,
s csodálva nézte mindenki, miként
hull a hó a térre.