:
Legyen ide írva mindaz,
amit kimondani nem tudok.
-
Ha akaratom belecsáklyázom a hegybe,
egy szörnyeteg karma tép belém,
mérgezi vérem, lezárja agyam,
s visszavet, le a mélybe,
egy izzó lélek sötét peremére,
s nem jutok fel a hegyre.
Felsebzem magam.
Mégis,
a fényt tüdőmbe szívom,
amint lehet,
s az élet vájta vízmosásokon
az ösztönök szagára indulok.
Négykézláb indulok.
Félek. Ezt biztosan tudom.
Akaratom törött, rozsdás penge,
éle sincs, hegye sincs, gyenge,
a megszokás lendíti egyre
messzebb.
Indulok fel a hegyre!
A szikla omlik, a kő reped,
görgetem le az életet,
aztán a hang:
„Karmaimat a falakba vágom,
megölöm azt, aki az utamba áll,
kibelezem és meggyalázom!"
Elszántan indulok!
..a szikla omlik, a kő reped
görgetem le az életet
csak fel csak fel
négykézláb szökve ugorva
vonyítva fényre holdra
csak fel csak fel
üvöltve élőre holtra
harapva karmolva durva
sebhelyekben újra
égjen lüktessen a vér…
Zár.
Csönd.
Hűvös és kopár.
Elfojtott indulat rezgése száll.
Kavarja, szórja a csontot, a port.
Kövek hullanak
hamu szitál...
-
hogy jussak fel,
miért jussak fel a hegyre nélküled?
és semmi válasz
(2007)
(241 szó a szövegben) (1022 olvasás)