A számkivetett
Sztolár Miklós
A SZÁMKIVETETT
Azt mondták rám, hogy megélhetési bűnöző vagyok. Ilyen sértést! A megélhetési, mondjuk stimmel, ha szigorúan vesszük a dolgot, na de, hogy bűnöző?!
Ez már mindennek a teteje.
El sem tudják képzelni, milyen nyomorúságos néha az életem. Néha minden falatért meg kell küzdenem.
Minap összefutottam egy sorstársammal, akivel végre szövetséget kötöttem. Olyan helyekre van bejárása, amelyek minden képzeletet felülmúlnak.
Azt mondta, hogy az egyik ilyen helyen barátságosak az emberek. Nekem aztán mondhat, amit akar, soha nem fogok bízni bennük! Álnok mind egytől egyig.
A probléma ott kezdődik, hogy léteznek, és ott folytatódik, rájuk vagyok szorulva. Azt mondják, a szükség nagy úr,
így követtem cimborámat az új világba. Szerinte barátságos társaság, szerintem meg elviselhetetlen.
Már ott kezdődik a dolog, hogy folyamatosan követnek a tekintetükkel. Az elején nem értettem a dolgot, de nem kellett sokat várnom, viszonylag gyorsan bekövetkezett, amitől tartottam.
Megtámadtak. Cimborám felfogása meglehetősen furcsa, ő ezt egyszerűen barátkozásnak értelmezte. Hát, nem tudom...
Ő nagyon szeret játszani. Én is szeretem a játékot, de mindennek meg van a határa. Ő még velük is képes játszani!
Minap ismét meglátogattuk ezt a fura társaságot. Mondani sem kell, hogy most is az éhségem győzte le fenntartásaimat. Cimborám minden teketóriázás nélkül bement közéjük,
elindult a konyha felé, és amint kiért azonnal enni kezdett. Nekem már ahhoz is bátorságot kellett gyűjteni, hogy egyáltalán közéjük menjek.
Végül azért elszántam magam, és hosszas kerülő utakon, de eljutottam a konyhába, ahol olyan fenséges falatok vártak, olyanok, amiről eddig csak álmodhattam.
Elkezdtem enni, békésen belemerültem a finomabbnál finomabb falatok ízlelgetésébe. Erre mi történik?!
Hatalmas hangrobbanás, majd fájdalmas, idegesítő nyöszörgés hallatszott. Valószínűleg nem kapta meg a jussát a hang gazdája, mert ő is az adagja felé kapkodott.
Olyan sivalkodás következett, amilyet még életemben nem hallottam, pedig vannak már tapasztalataim.
Aztán egy idő után elült a vihar, naivan azt gondoltam, hogy végre nyugtom lesz. Ekkor rettenetes dolog történt, olyan, ami mellett az előző eset eltörpült.
Ugyanaz, aki elém tette az ételt barátkozni kezdett velem. Simogatással kezdte, én meg be voltam szorulva a sarokba.
Folytatta volna, de szerencsére ki tudtam használni egy óvatlan pillanatát, és egyetlen ugrással magam mögött hagytam ezt a rettenetes világot.
Hiába fog hívni cimborám, maradok az egereknél.
Remélem, meg tudom állni, hogy ne látogassam meg őket, mert szó, ami szó, nagyon jó a konyhájuk.
- & -
|
|