Sugárzó ég alatt lépteid kertbe vezetnek,
Hála a szeleknek, zavartalan ma a tavasz.
S mint kis ravasz, jelentkezik sok hóvirág,
ibolya, hisz nincs kora már, március idusán.
A rádióban zenél Zorán, Dusán, s egy régi kor
Mikor még csibészként Te is ott lejtettél a téren,
Kicsit viszahúzódón, szerényen, ahogy neveltek,
Nem vertek, de íratlan szabályok kötötték ebet
karóhoz, mely kezed is béklyózta kedvesem.
Ma már csak eltűnődünk ezen, feledjük ha rút,
ha szép. Hallgasd hát tovább e mesét s pihenj!
Ha körülnézel, annyi a mocsok, a szenny, nem
győzzük együtt sem letudni. Inkább fejet homokba
dugni hát, s nem törődni mással, merre megy,
mi lesz a világgal, mert nincs elég időd arra.
El kell döntened: jobbra vagy balra mész,
kérdi egy szintén zenész az árok egyik oldalán.
Be akarsz esni tán? - felesleges ez áldozat.
Marad a könyvelés: bevétel, áthozat, s ha
újra leltárhoz érsz, kívánd, tavasz! - s ne kárhozat!