Színek és fények
Színek és fények
Szürke, rongyos felhők szélére ült a nap,
ott szőtt ezer szál gyémánt sugarat.
A hegy e felhő által magasra nőtt,
mint a Himalája,
aranycsíkot hímezve szélére,
védtelen gyermekként bújt alája.
Svájc pompás, hófödte csúcsait idézte,
a fénycsíkos, hógörgeteges felhő látványa,
pedig csak a soroksári HÉV-ről néztem e csodára,
s lenyűgözött a természetnek
e varázsos mutatványa.
Két domb között a grafit felhők
megemelték szoknyájuk alját,
a Nap huncutul kikacsintva fény-csóvát
paskolt a Gellért-hegy tomporára.
E látképben hintázott az ecetfa friss,
üde levéllel tűzdelt ága,
a fénye május estéje volt, ez
illatozott, a bodza virága.
Naptüze rakta máglya égett,
szikrázó volt arany ragyogása,
fent pára fátyolba burkoltan állt
a Szabadság-szobor
játékos fénygömb pörgött-görgött
a hídpillérek között,
mint hajóknak utat mutató világítótorony.
S a villamosról, ahogy leléptem,
szivárvány ívelte át a folyót, szemben éppen
ölelt hidat, horizontot és a léptem
összekötött eget, földet elérhető közelségben.
Ujjongott a lelkem, - e rövid úton hány
csodát megéltem?
|