NAP-forduló
Csend-harmatos a hajnal
az éj levetett kalappal
toporog tétován – mennie kell!
A Föld zöld-ívû, lágy hajlatán
egy reneszánsz kerttel
csókolózik már a napsugár
felemelve a ragyogó koronát
mit fején visel, nem veszíti el
míg lassú tánccal körbejár
díszkertek szín-varázs tárlatán.
Forogj köröttünk drága Nap,
nem inkább hagyd, hogy
táncunkkal fonjuk sugarad,
kacagva fogadjuk fény-esôd,
keressük harsogó dús legelôd,
élvezzük akácfürtû mézedet,
mit méheid egyike csepegtetett,
bújjunk alád mint emlô alá
a kisdedek, – magunkba szívni
anyaöl meleged, – Napfény
ne égess el, csak szeress!
Végig ballagva királyi birtokon
alkonyra érsz a túloldalon
csak érezd, hogy köszöntük
itt létedet, s nézünk utánad,
eltûnik koronás bíbor fejed
s a sötétedô lila hegyek
elôlünk ágyukba rejtenek,
hogy reggel ôk kelthessenek
(Jelek c. kötet)
Köszönöm a hozzászólásotokat előző írásokhoz.
Csigi
|
|