| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Észak-Dél ellen a Vörösmarty-téren
Szerző: csigi - Bodo Csiba Gizella
(06-10-2012 @ 06:10 pm)
:
Az Ünnepi Könyvhét pavilonjait fürgén állították össze a munkások az évek óta megszokott módon. A szauna-hőségű délutánon felkerültek már a táblák is a kuckókra, s másnap reggel a „kultúra jó-szolgálatosai” serénykedtek, reménykedve, hogy a polcokra, pultokra készített könyvek sokaságán, a reklámanyagok legyezőként terített szeletein megakad majd a látogatók szeme.
- Mi készen álltunk.
Késő délelőttre még inkább növekedett a meleg, a tisztelt nagyérdemű száma vele nem egyenes arányban. Optimistán figyeltük, ha érdeklődő tekintet pásztázta kínálatunkat, hogy készségesen felvilágosítást adhassunk, hogy kik is vagyunk a www.FULLEXTRA tábla alatti /szándékosan, azért sem mondom/ amatőr írók, költők.
Én is feltűztem házilag készült ajánlásomat a LEVELEK SAN LUISNAK könyvemről, - egy a technika ördöge által törölt – részlettel spékelve. Ilyen mondatokkal, mint; „hogyan sikerült itt az embereknek megőrizni ősi, természetcsodáló, természetfélő hitüket? Nagyon sok minden változott a világban századok alatt! …de az inkák leszármazottai mélységes mély hittel és tisztelettel vallják testvériségüket a Földdel és teremtményeivel! Úgy éreztem, a perui ember nem mutat többet, sem kevesebbet, mint amilyen! Nem beszél feleslegesen. A hegyekben megszólaló furulyaszó, a jól szervezett, gyors, pontos szolgáltatás, mind egyfajta kiegyensúlyozott kivetülései, - a tudjuk kik vagyunk! Tudjuk mi a dolgunk! Tudjuk mi vár ránk életünk után!”
Az írás ott sült a napon, mint mi is, amikor dobolásra figyeltem fel; meglepetésemre két, teljes harci díszben pompázó indiánt láttam meg a könyvvásár főutcáján. Felkaptam a mobilt, hogy odasietek fotót készíteni róluk, hisz mégis csak „indián ország” lakóiról szól a könyvem!
- Vigyél egy ajánlót is nekik, - kiáltott utánam Béla írótárs! – Jó ötlet, léptem vissza felkapva egyet, s futottam a pavilonok között az indiánok felé. Arcuk kék-piros-sárga festék-csíkokkal volt díszítve, fejükön a tollkoronák majd egy méter magasak, öltözékük színpompás volt. Egyikük dobolt, a másik talán valami rendezvényükre invitált prospektusaival.
Közéjük léptem, s meglobogtattam én is a sárga könyvajánló „reklámomat”. – Inka Szentföldről – mutattam rá a sorra, amitől azt hittem rögtön lázba jönnek. Lázba jöttek! – s egy másodpillanatnyi olvasás után szinte egyszerre dörrentek rám dühösen, tört magyarsággal – Ellenség! Ezek ellenség! Ezek eladták magukat fehér embernek! Mi észak-amerikai indiánok! Észak-Amerikai! Ezek dél-amerikai! Ellenség! Eladták magukat! – ezzel visszanyomta a kezembe a sárga lapomat. Elképedve hallgattam és néztem őket! A prospektust kínáló már el is fordult, még abból sem adott. A másik szemébe próbáltam mélyedni, hogy a sok festék között megkeressem tekintetét. – Még ma is? – kérdeztem. Ma is ellenség? Ellenség? - határozottan bólintott. – Egek – gondoltam, sosem lesz vége az ilyen gondolkodásnak? Ezer évig őrizzük a haragokat? És még az is, hogy akkor Te mit keresel itt a fehér ember országában? - Azért egy fotót készíthetek rólad? – kérdeztem, hogy enyhítsem a helyzetet. Erre is biccentett.
Lefényképeztem a szigorúvá keményedett tekintetet – úgy érezve magam, mint aki békepipát nyújt Észak- és Délnek, távol Magyarországon, a katlanforró (indián izzasztó kamrára emlékeztető) hőségben 2012-ben, a Vörösmarty-téren, ahol csak a tekintet fagyott meg.
Kultúra jószolgálati írótársam Béla, kérdő tekintettel nézte kezemben az ajánlót amikor visszatértem.
- Hát ez érdekes volt – mondtam még mindig nem térve magamhoz, délibábos tekintettel bámulva a könyvvásár főutcája felé, ahol már eltűntek az északi tolldíszek.
Budapest, 2012. június 9.
(508 szó a szövegben) (833 olvasás) 
|
[ Vissza: csigi - Bodo Csiba Gizella | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
