:
Nem jártam sohasem rongyosan,
S azt sem mondhatom,
Hogy gyakran éheztem nagyon.
Fegyverek elől nem kellett menekülnöm,
Árok partokon fűcsomóra ülnöm,
Kitapogatni kezemmel vakon
Félre hajított kenyér maradékot.
A szomorú fűznek meggyónhatom;
Úgy ülök mint gazdátlan állat
Akik mind simogatásra várnak
Koldus szeménél szomorúbban
Lelkem vakaródzik a porban,
Pedig mondhatnám gazdag vagyok,
De Hozzád nem juthatok
Ha zörgetésre nem emelem kezem,
Kilincsed nem ragadom meg görcsösen.
Mosdass meg kérlek, törölj szárazra
Takaród kicsit rajtam hagyva,
Aludnék éberen mint a macska,
Dorombolnék hálásan szeretve,
Érezném Uram jó meleg teste
Befogad nem egy éjszakára,
Nála finom meleg a kályha,
S soha többé nem kell félnem,
Hisz nincs már semmire szükségem
Csak egyetlen simogatásra,
S hogy megnyugtasson: - itt a helyed mellettem!
- Én már ezerszer megtettem
Tárva vagy résnyire hagyva az ajtót,
Vártam hívőt és csavargót,
De csak kevés látja és tér be
E számtalan dimenziójú térbe,
Mi meg volt már ígérve – sok ezer éve –
Amikor kigondolatlan gondolatokban
Nektek még csak a „Mennydörgés” voltam!
(167 szó a szövegben) (366 olvasás)
