Nagyszabású tervem az,

hogy el hagylak mindnyájatokat.

Nem lesz többé barátom, családom.

Életem ezután magamba járom.

Megtettem értetek amit csak lehet.

De munkálkodásom kárba veszett.

Járjátok ti is az utatok.

A Nap egyszer nektek is felragyog.

Nem kell majd főznöm és mosnom ezután.

Amit a fákon találok, az lesz a vacsorám.

Megfürdök majd egy kis patakba,

a vízdíjas nem jár a nyakamra.

A pénzt amiért hajtottam idáig,

vigye el más, húzza az igát is.

A jövőben már villany számlát sem fizetek,

nappal vándorolok, éjjel pihenek.

Bejárom a világot keresztül,

úgy fogok élni mint egy menekült.

Menekülök minden elől

de népeket hódítok meg egyedül.

Ha véletlenül egy társam akad,

kivel megoszthatom hosszú utamat,

az csakis egy madár lehet,

ő repül a házak felett.

Jöhet velem még egy kutya is.

Nem szól ha éhes, csak vonyít.

A bogarakat ki nem állhatom.

Nem engedem,hogy velem szárnyaljon.

Hozzám csakis az szegődhet,

aki nem szól,- némán követ

ezért ember szóba sem jöhet.

A szavak pusztítják önérzetemet.

Sok ember házra gyűjt meg telekre,

ezért dolgoznak egy életet le.

S ha elértek mindent amit akartak,

átadják magukat a szürke alkonyatnak.

De én ennél agyafúrtabb vagyok.

Minek azt venni, amit úgyis megkapok.

Amerre járok,az mind az enyém lehet.

A Föld, a virágok, a nappalok az éjjelek.

Ha a Nap melegít, nem kell majd fűtenem.

Télen mint a medve, egy barlangban el leszem.

Ha rajzolni akarok, nem kell papír,

 a tengernek homokja erre egy ír.

Ha számoláshoz lenne éppen kedvem,

megvárom míg beköszönt az este.

Alkonyat után besötétedik,

a csillagokat számlálhatom hajnalig.

Velem lennék én és a tapasztalat.

Tudnám azt: a lelkem szabad.

Isten megbocsájtana mindent nekem.

Az életemért a lelkemet teszem.