Töredezett a széle – Vajh' milyen is lehetne? -
hisz' a reményt a tegnap megette ebédre, és
galád módon a molnárkalácsba is beleharapott,
mielőtt a szívecskék alakja egyszerre – szaporán -
vagy csak egymás mellett lépdelt volna - ideig.
Gúzsba görnyed egy szív. Eltiporva
szólítgatja még a könyörületet. Mindhiába.
Hiszen; igaz szerelem-e az,
mely akárcsak egy szívet is tép? Bármiért.
Nem önnön fájdalmunk bölcsője ring-e ott,
ahol izzó örömnek kellene szállnia? Mert...
Mert; igaz szerelem-e az, mely csak egyetlen -
egyetlen egy – magányos szívet taszít oda,
Chimaera tűzokádó torkába?... Kell-e?
Tudjuk-e? Hogy egy szív teljes ereje is kevés -
még akkor is, ha bármily erős és önfeláldozó – ahhoz...
Ahhoz, hogy szerelem legyen a szerelem, és ne
csalatkozott, temérdek gyötrelem.

Zagyvaróna, 2007. január 8.