Világ elhantolt romjain állva,
mindíg előre, sohase hátra
űzi a fény, a harcost.
Percig se magáért,
de bukásig másért,
valami nagy-nagy
Isten akarásért.

Őlén a dajkált vággyal
-Csak sejtve ki érti meg...-
ajkán sercen a láng-dal
s teremt világot
mindenkinek.

Szíve kohó, bazalt a lába.
Kék árnya belelóg éjszakámba.
Reszkető erők
rejteznek benne,
így lett, így lett
közénk teremtve!
Se regék, se mondák nem őrzik.
Hiába.
Bennem él egyedül
Jeges észak
lángja!