Jártam a csodás hajnali kerteket,
és mindig zöld volt a fű, s élt a virág.
Néztek rám csábító macskaszemek.
Égig nőtt a hit, és égig a fák,
és mindig zöld volt a fű, s élt a virág.

Csak ott kint telt az idő, túl a kerten,
csak ott pihent útszélen a fáradás.
Az ifjú éveket, hogy szerettem!
-Engem megvéd a tölgyerdő, a sás!-
Csak ott kint telt az idő, túl a kerten.

De egy nap a fák nem engedtek vissza.
S néztek új ifjút a csábító szemek.
Útszélen fáradok, homok issza
erőm, s álmodok tegnap-kerteket.
De a fák már nem engednek vissza.