Üres léptek zajában keringek,
Köröttem árnyak suhannak tova,
Tétován, lopva köbe tekintek,
Tömött utcáknak végtelen sora,
Siváran bámul vissza magába,
Magányba fordítok hátat nekik,
Némán, hangtalan bújok, hiába,
Hamis kacajjal fejem ellepik.

Ernyedten fekszem, mikor ébredek,
Élőn-földelt testemen lépkedek,
Lomhán, fesztelen széjjel nézhetek…
Nehogy elkéssek, többet élhetek!