Ajtót nyitott szívemre...
Ajtót nyitott szívemre a kétely,
A sötétből beteg gondolat biceg
A szobám falán ülő sárga fényre,
Árnybörtönt rajzol, lesz lakatlan sziget,
Cellánk, melynek sarkában rak odvat,
Mint jégmaró szél, zárt térbe költözött.
S ott van, szemem szegletén csak, mégis rothaszt,
Elmém tartópillérei között,
Arcán gyarló vigyorral néz vissza rám,
S már érzem, késő, én is erre vágyom,
Hogy fejest ugorjanak a vízbe
A csillagok, az ám!
S hogy tudjam, a Holdat várja alkonyatkor
A kétkedő magány, hideg ágyon.
|
|