Indigóba mártózik a Nap, majd megint felkel, Fásultan kémlel a tükrömből egy öregember, Ráncaimba mélyednek az elvárt hétköznapok, Hibázott az élet, énrám múlt századot szabott. Útra kél a lábam a város acélerdein, Egymásba fordulnak a sarkon alvó perceim, Elszürkült lépte nyomán rángat dróton tegnapom, Látom mindezt, magam előtt mégis elhallgatom, Hogy színtelen képkockákon pereg le életem, S csak bámulom a filmet, miben régen elvesztem…
