Hozzátok szólok ma!
S ki tudja, holnap már
magamhoz is szólhat csendes sirámom,
vagy mindenki máshoz,
itt, berkeink között!

Magunkhoz szólok tehát!
Ki kint, ki bent rekedt,
most jól figyelj!

Csatározásaink néma szavakkal,
ujjainkkal leénekelt
betűjegyek dallama,
mit bennük hallunk,
vagy hallni vélünk tán...
Na, ez a vég kezdete,
mikor a vonzás már taszít,
s fülünkben a tiszta dallam
torz tájakra uszít!

Ezért mondom,
előbb nézzünk magunkba,
s máris láthatóvá válik,
hogy mennyi ismeretlen,
mit logikánk -rendíthetetlen-
mégis sorba állít!

Most aztán nevethetünk,
magunkon bátran,
s meglásd,
nem lesz olyan, ki ellenünk,
mert mindenki kell nekünk!
Hiszen ha az Egyből
valaki külön válik,
akkor külön lesz már mind a másik!

Így eltűnhetünk mind
a hatalmas ég alatt,
mint kósza csillagok,
melyek közt egy-egy
még olykor felragyog,
de az értelmet adó,
vándor lelkeknek utat mutató,
közös fényük kihuny,
-parázsból hamu lesz!

Így aztán Magunkhoz szólok tehát!
Értünk!
Hogy ne lehessünk,
ki itt, ki ott rekedt!
Hogy lehessünk bárhol is,
de egymás közt otthon!