az első lépésemen gondolkodom
amit nem csak úgy elméletben
hanem valójában meg is tettem
az első lépésemen, ami velem rokon
amit magam felé cselekedtem
mellyel nem kerültem meg árkokat
hol nem volt csalfa az áldozat
mikor nem csalva, csukott szemmel meneteltem
vagyis, mikor nem vertem át magamat
és más sem vert át, mert nem engedtem
mikor zablámon a gyeplőt elengedtem
akkor… és ott a reszketve kiejtett szavakat
melyekkel megsúgtam magamat önmagamnak
a tettek tintafoltos szintjére emeltem
és elindultam szedetten-vetetten
hogy az idő porcikái az úton majd összeraknak

szóval, azon az első lépésemen gondolkodom
a legnehezebben, ezt bizton állíthatom
és még most is magam felé húz a kényszer, az a belső
viszont, azóta rájöttem, hogy minden újabb lépés, egy első