valahová messzire tartok
ugyan csak látogatóba
és már megtettem két utcasarkot
annyit, amennyi még hátravan
félúton mégis tétován
a zsebemben kotorászok
valami összegyűrt válasz után
bár még a kérdés el sem hangzott
csak úgy ott lebeg felettem
vibrál a kétsaroknyi űr között
előttem –
mögöttem a végső igazság
és bennem rá a válasz
de most távolodom tőle
valahová messzire tartok
és csak a hit marad mágnesemül
hogy pár sarokkal visszább
a fény majd elbírja kételyeimet

így meggyorsítom lépteimet
várnak rám
egyedül én nem vágyom
de csak látogatóba megyek