Valahol elvesztettelek…

Talán írhatnék most ezerszínű nyárról,
mint csitri kislány, örökké álmodó,
de már csak régmúltak halk hattyúdalától
ring a ladikom. Lassul a vén folyó…

Pedig a felhők még bolondul szaladnak,
s tán találkoznak is olykor félúton,
ahol nádasokban szerelmek susogtak
kacéran vöröslő, buja alkonyon.

Hisz most is aranyban ring a búzatábla,
a papírsárkány nevetve égig ér,
s a réti fűben virágillatba zárva
egy kacagó szellő új álmot ígér.

A tücskök még mindig vígan ciripelnek,
mikor csendbe izzad hanyatlón a nap,
mézédes gyümölcsöt érlelnek a kertek,
s porcelánrózsaszín szegfűcsokrokat.

Látod, írhatnék most ezerszínű nyárról,
hogy milyen is lehetne mostan, veled,
de ez is csak egy kósza sóhaj a mából,
mert egyszer valahol elvesztettelek…

2013. június 15.