| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: A temetőben
Szerző: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit
(05-27-2007 @ 03:17 pm)
:
Elképzelte már a kedves olvasó, hogy milyen élete lehet egy világtalan embernek? Én igyekeztem ezt elképzelni úgy, hogy becsuktam mindkét szemem és próbáltam közlekedni a lakásban vagy az utcán. Félelem fogott el, borzalmas lenne, ha nem látnék. Hogyan is lehet élni, ha körülötted csak sötétség van? Muszáj élni annak is , akit a sötétség birodalma tart rabságban.
Gyakran meglátogatom a két vak ismerősömet, a városközpontban laknak egy emeleti 1 szobás lakásban. 73 éves anya és 48 éves fia.
Irénke fiatalon fokozatosan veszítette el látását. Zoltán fia hirtelen vakult meg. Egyszer hazajött Zoli felesége és látja, hogy férje az asztalra borulva hangosan zokog. "Nem látok"- mondja. Nemsokára a felesége elment a két gyerekkel, elhagyta megvakult férjét. Azóta a vak anya és fia ketten élnek, élnek, ahogy tudnak. Mindig elcsodálkozok azon, hogy mennyi mindent tudnak maguk körül már megtenni. Takarítanak, mosnak, főznek, mosogatnak. Rend van a lakásban. A városban mindenhová eljutnak, fehér botjuk az útitárs. Ismerik sok helyen őket, a boltokban segítő kezek mindig akadnak. Így élnek ők ketten. Mesélnek sokat magukról, jókat nevetünk is. Regényt is lehetne írni a különös kapcsolatukról a külvilággal. Azonban Zolinak egy esete nagyon megdöbbentett engemet. Egy reggel a vak fiatalember azzal kelt fel, hogy elmegy a temetőbe. Elindult egy csokor virággal, az édesapja sírján akarta elhelyezni a virágot. A temetőig el is jutott. De eltévedt. Segítséget kért egy szembejövő fétfitől. Az készségesen fel is ajánlotta segítségét...egy ezresért. Nem volt Zolinak mit tennie, elfogadta a "segítséget", és a csokor az apja sírjára került. Megkérte a segítőjét, hogy vegye ki az ezrest a pénztárcájából. És ezután már nyugodt lélekkel hazasietett. Elégedett volt, hogy megoldota a számára nehéz feladatot. Otthon végigtapogatta a pénztárca tartalmát és meglepődve tapasztalta, hogy nem az ezres, hanem az ötezrese hiányzik. Szóhoz sem tudott jutni. Ezekután már abban sem biztos, hogy a csokor az édesapja sírjára került. Zoli leült, ült, ült sokáig, és még sötétebbnek érezte a világot.
Szeretnék annak a fiatalembernek a szemébe nézni és kivánni neki valamit... Nem is találok megfelelő szidalmat ennek az ocsmány tett kifejezésére!
(334 szó a szövegben) (882 olvasás) 
|
[ Vissza: Julianna - Nyilas Istvánné (Mayer Edit | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
