Dodó tapasztalt férfiú. Sokat látott már az életében, sokat megélt. Szülei korán elhagyták, idegenek nevelték. Megnősült fiatalon, 5 évvel idősebb nő vetette el magát. Elvált, azután rövid idő múlva szerelmes lett, ismét nősülés. Azonban nem sokáig tartott a boldogsága. Neje szült neki egy aranyos kislányt, Anikót. Még 1 éves sem volt a gyerek, a mellrák elvitte az anyukát, Dodó asszonyát. Az ember először kesergett, azután eldöntötte, hogy tisztességesen felneveli kislányát. Nagyon sokat dolgozott, nyugdíjas anyja pedig vigyázott Anikóra. Nem volt könnyű, de Dodó elégedett volt magával. „Nincs nagy vagyonom, de boldogan élek a kislányommal. Én mindent, mindent megoldok, elsősorban az ő érdekében".
Mesebeli folytatás lett volna, de bekövetkezett a válság. Dodónál is. Ő elveszítette az állását, édesanyja betegeskedett. Kiürült Dodó pénztárcája, a hűtője, a kamrája. Hétköznap Anikó kapott ennivalót a napköziben, de az otthoni vacsora nagyon szegényes lett. „Apa, te keveset eszel.” Anikó okos kislány volt, rájött, hogy édesapjának nincs mit ennie.
Következett a hétvége. Dodó törte a fejét, hogyan is szerezzen valami vasárnapi asztalra valót. De jó lenne most mindaz, amit valamikor iskolás korában ő meg az osztálytársai kidobáltak a kukába: egész kiflik, zsemlék, szalámis és sajtos szendvicsek. Dodó elábrándozott. Biztosan most is vannak gazdagok, akik a kukába raknak finomságokat. Annak idején Dodó is volt egyszer egy iskolatársánál, kinek az anyja szépen becsomagolta az el nem fogyasztott ételt, fél kenyeret, hogy el tudja helyezni a kukás edény mellé. Mert akkor is voltak szegények, akik végigjárták a kukákat...
Dodó gondolt egyet: „Mi lenne, ha én is körülnéznék? Nincs is kitől, mostanában kölcsönt kérni.”
Vasárnap Dodó nagyon korán felkelt, ünneplő ruháját felvette, még nyakkendőt is kötött, kezébe egy aktatáskát vett. „Így nem fogja senki gyanítani, hogy mi járatban vagyok!”
Befordult a szomszédos utcába. Még csend volt, senki nem járt arra. Sietősen felnyitotta az első kukát, olyan szag ütötte meg az órát, hogy gyorsan elsietett onnan. A másodiknál megállt, letette a táskát, mintha várna valamire vagy valakire. A házból jött ki egy hölgy, és gyanúsan végigmérte Dodót, tetőtől-talpig. Furcsán érezte a férfi magát. Mikor a nő eltávolodott, Dodó folytatta útját. Rászánta magát még egy kuka felnyitására, megszemlélésére. De kezdett rájönni, hogy nem neki való ez a foglalatosság. Különösen azután, hogy belelépett egy a kuka edény mellett levő műanyag dobozba. „Mi a nehézség ragadt a lábamra?” Nem kevés fáradságába került, mire kiszabadította a lábát. Hazasietett. „Anikó, most nem reggelizünk, megyünk a nagymamához” - mondta és arra gondolt, hogy a nagyinak mindig van valami az unokája számára.
- De apa, először reggelizzünk meg - mondta erélyesen a kislány, és elővett a táskájából egy tasakot, teli szalámis, vajas zsemlével.
- Gyerekek nem akartak enni, sok kimaradt és én elkértem a kutyámnak

- De nincs is kutyánk.
- Te vagy az én hűséges kutyusom! Reggelizzünk, édesapa!