Hóesés
Olgának nehéz napja volt, nem csak a mai nap, hanem az egész hét folyamán történtek váratlan dolgok. Még pici napsugár sem jelent meg az égbolton. .Az emberek is valahogy sokkal barátságtalanabbak voltak ilyenkor. Olga sem volt valami mosolygós kedvben. A főnöke is párszor belekötött érdemtelenül. A hétnek vége, Olga felsóhajtott.
Mikor hazajött, azonnal besüppedt a puha fotelbe, azonban a feszültség nem akarta őt elhagyni. Fejében kavarogtak a gondolatok, hiába akart megszabadulni tőlük. A főnök ábrázata sem akart eltűnni a szeme elől.
És hirtelen minden, amitől szabadulni akart, kiszállt a fejéből. Meglátta, hogy esik a hó. Az első hó!. Olga számára az első hóesés mindig valami felfrissülést, újdonságot jelentett. Az élmény azonnal elfeledtette vele mindazt, ami eddig nyomasztotta. Pistivel való összeveszést is. Most ellazult és élvezettel szemlélte, hogyan szállingóznak a hópelyhek, keringőznek és azután lepihennek az ablakok párkányain, háztetőn, az úttesten. Kis idő múlva kint már minden szépen fehérlett. Kigyulladtak az utcai lámpák, csillogóan pompázott a táj. Vidám hangulatot váltott ki mindez Olga lelkében. Jelentéktelenné vált rövid idő alatt minden, ami keserűvé tette az asszony érzékeny lelki világát. Lent az utcán teljes csend uralkodott, az emberek valószinüleg az ablakon keresztül nézik a hóesést. Vagy a TV előtt ülnek és észre sem veszik, hogy esik a hó?!
Olga felállt és bukóra állította az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Pár perc múlva lentről hangos beszélgetés hallatszott. Olga kinézett. Mintha négy-öt fiatal toporogna a sűrű hóesésben. Nem is beszélgetés ez, már hangosan kiabálnak. Olga tisztán hallotta mindazt, amin vitatkoznak.
- Ha holnap nem adod ide a lóvét, kinyírlak. Megértetted?
- De- de- de én nem kaptam meg az árut! - ez egy siránkozó fiú hang volt.
- Na, ne dumálj, öregem. Kovi, átadtad neki?
- Én? Biz... Ház persze, oda.
- Ne hazudj, te szemét... Nincs is pénzem. Zsebpénzt sem kapok otthon.
- Mit mondtál? te egy hazug disznó vagy! Ezt megbánod még!
Nagy durranás, kettő, ordítás...
Rosszat sejtve, Olga gyorsan vállára kapta a kendőt. Le kell menni, megakadályozni, hogy házuk előtt verekedés törjön ki. Ahogy nyitotta ki a lépcsőház ajtaját, a lárma abbamaradt, rohanás...
Mire kiért az utcára, már teljes csend volt, a fiúk eltűntek, csak a lábnyomuk maradt a friss havon.
Olga gondolatai más irányba fordultak. Nem hagyták nyugodni.
|
|