Anti állt a romok között kezében a madárfészek maradványaival. A
megdöbbenéstől nem mozdult el pár percig, azután leült valamilyen
gerendának a maradványaira, nézte, nézte a fészket, és kicsordultak a
könnyei.
"Bleki, Blekikém, hol vagy?" - mondogatta magában a fiú. Letörölte
könnyeit, egy fészekdarabot berakott a mellénye alá, visszament a
kocsihoz. Pár perc múlva apa is megjött, elég hamar elintézte a
hivatalos dolgait.
- Antikám, indulunk, haza fogunk érni ebédre, - mondta elégedetten.
A fiú nem válaszolt, csak ült hátul csendbe, és azon járt az esze,
vajon mi történhetett Blekivel.

Antiék régebben a város szélén egy kertes családi házban éltek. Ő már
ott született. Régi ház volt, nagy udvarral, szép virágos kerttel. A
ház mögött zöldséges kert, aminek a végében sürü bokrok voltak jóízű
bogyós gyümölcsökkel. Mikor Anti kisebb volt, nagyon szerette ezt a
helyet, el lehetett itt bújni, őrizni az ő titkos dolgait, a színes
kavicsokat, érméket, gombokat és még sok kincset.

Ebben az évben áprilisban volt a tavaszi szünet. Egy reggel Anti
megfigyelte a teraszról, hogy egy kis fekete rigó jelent meg az
udvaron, keresgélt valamit, itt-ott megállt, körülnézett, és ha talált
valamit, elrepült a bokrok felé. Kis idő múlva visszatért, megint
keresgélt. Ezt Anti néhány napig figyelhette. Azután feketerigó
nótákat lehetett hallani.

Mikor vége lett a szünetnek, Anti délutánonként ült és kínlódott a
matek feladat felett. A verstanulással is baja volt. Azonban rajzolni
szeretett. Mikor anyu nem látta, elővette a rajzlapot. A könyvtárból
hozott egy könyvet a madarakról. Rajzolta a feketerigókat. De nem csak
a rajzlapra, de mindenhová, ahol helyet talált a rajznak: a füzetek
utolsó oldalára, a tankönyvekbe. Közben leste a teraszról, mikor
jelenik meg ismét az élő rigó.

És egyszer május végén nagy öröm érte Antit. Egy reggel, mikor indult
az iskolába, meglátta Blekit (ezt a nevet adta a rigónak). A madár
bogarakat keresgélt, és egy perc múlva gilisztával a csőrében szállt a
hátsó kert irányába. Hamarosan itt volt megint az udvarban. Most egy
bogárfélét kapott el reptében. Anti majdnem elkésett a suliból.

Mikor a fiú hazajött az iskolából, egyenesen a kertbe ment. Kis
fürkészés után meg is találta egy bokorban a feketerigó fészkét. Négy
kis madárka tátogatott a csésze alakú fészekben, nyilván várták a
következő falatot. A közelben ugrált két fekete rigó, valószínűleg
féltették a kicsinyeket és el akarták onnan terelni Antit. De a fiú
nem akarta semmi pénzért bántani őket. Ezentúl csak távolról figyelte
a Bleki családjának életét. Igyekezett mindig a leckével, hogy legyen
ideje foglalkozni a rigókkal és a rajzaival.

Közben a környéken zajlott a kilakoltatás. Az egész utcában dózerolták
le a házakat, mert új lakótelepet terveztek ide építeni. Antiék is
átköltöztek egy emeleti lakásba, amelyik az iskola szomszédságában
volt. Kényelmes volt minden, de neki hiányzott a régi házuk, az udvar,
a kert. De legjobban a felfedezettje, a Bleki és a családja.

Következett a nyári szünet. Egyszer Anti megtudta, hogy apának dolga
van arrafelé, amerre régebben laktak.
- Apa, mehetek veled?
- Ha rendesen viselkedsz a héten.
- Apa, megígérem.

Döbbenet volt látni a helyet, ahol laktak. A házból csak romok
maradtak. A szép füves udvar benőtt gazzal. Apa arra intett, hogy
maradjak a kocsiban, amíg ő vissza nem jön. Azonban én elbotorkáltam a
kert bokros része felé, ahol volt régebben a feketerigó fészke. Most a
földön találta, kézbe vette, az szétesett.
- Hol lehetnek a fiókák? Elűzték innen szegényeket! Nem énekelnek erre
már a rigók, - szomorúan suttogta Anti. Sajnálta a madárkákat.

Állt a romok közt kezében a madárfészek maradványaival. A
megdöbbenéstől nem mozdult meg pár percig, azután leült valamilyen
gerendának a darabjára, nézte a fészket, és kicsordultak a könnyei.

Később is, mikor eszébe jutottak a feketerigók, ismét szomorú lett.
Elmesélt mindent a biológia tanárnőnek, mikor egy irányba mentek
hazafelé.
- Ne bánkódj fiacskám, - mondta az idős tanárnő. - A madárkáid már rég
kirepültek a fészekből. Hamarosan elrepülnek melegebb tájakra.
Tavasszal visszajönnek és találnak maguknak alkalmas helyet a
fészekrakáshoz, keltenek ismét kis feketerigókat. Ezt Anti mosolyogva
hallgatta.

Egyszer ment keresztül a parkon, és ismerős madárhangot hallott.
Megállt és egy magas fán fészket pillantott meg. "Biztosan ott laknak
a feketerigók, talán Bleki is," - villant át az Anti koponyáján és
boldogan tovább ballagott.