A barátságról
A barátságról.
Az utóbbi időben sokat hallottam, olvastam különböző véleményt a barátságról. Sokan úgy vélekednek , hogy a barátság az anyagiaktól, a rangtól, a pozíciótól függ. Ma több időt töltöttem egy kis helyiségben. Igen, jól mondod, ott! És volt időm felidézni az elmúlt időket. Őket. Elmondom neked, kedves olvasóm, kik voltak Ők. Az egyikük a megboldogult párom. Ő nem járt a kocsmába, a foci meccsekre, még a templomba sem. De volt egy CB rádiója és a szabad idejét gyakran a rádió mellett töltötte. Akkor még nem volt számítógép. neki még mobiltelefonja sem volt.
A CB rádió rövidhullámon 40 csatornán működött. A 80-as években a taxisok CB-n vették fel a rendelési címeket. Később a rádió kulcsszerepet játszott a taxisblokád során, ugyanis az országot megbénító fuvarozók a CB rádió segítségével szervezték meg országos tiltakozó akciójukat. Esténként többen rádió elé ültek, egy csatornán a cébések összejöttek és órákat diskuráltak.Kialakultak társaságok, a rendezvényeken személyes találkozások, barátságok. Nagyon hangulatosak voltak ezek a rádiós délutánok, esték.
Én leggyakrabban a konyhából hallgattam a beszélgetéseket, a szakmai vitákat. Megtörtént, hogy ezek az élő "adások" érdekesebbek voltak számomra meg néhány ismerősünk számára, mint maga a Kossuth rádió adása. - Jó estét! - beköszönt egy hang. - Milyen idő van nálatok? Itt esik a hó, már térdig ér! - Nálunk már olvad, - így egy másik hang. - Itt pedig csak a fagy, semmi csapadék. - Képzeljétek, a feleségem bundás almát sütött. - Hát az miamanó? - Nagyon finom, megnyalnád utána mind a 10 újaidat! - Hát akkor ide a recepttel! Hasonlóképpen teltek az esték a CB-sek számára. Aki hallgatta, az sem unatkozott.
A férjemet is látogatták a CB társai, ő is elment , ha segítséget kellett valamiben nyújtani a CB társaknak. Alkatrészeket cserélgettek a gyakran, börzéket rendeztek. Nagyon szórakoztató és vidám embereket ismertem meg az összejöveteleken. Egy alkalommal Béla bácsit látogatták gyakran a társai. Beteg volt, súlyos műtét után lábadozott. A férjem és Aurél barátja kocsiba ültek és elindultak a szomszédos községbe, ahol Béla bácsi lakott. Pár száz méter maradt még, de (a fene vigye el! - bosszankodtak) a kocsi leállt és hiába kínlódtak vele, nem akart elindulni. Ezt megtudta Béla bácsi és ő, akit mentek látogatni, kis idő múlva jött, megjavította az autót, utána fogadta látogatóit! Hát így volt! Szegény Béla bácsi. A műtét nem sokat segített rajta, a betegség pár hónap múlva végzett vele. CB rádiós társai megsiratták. Egy év múlva a rák elvitte a férjem legközelebbi GB társát Aurélt. Nem tudom elfelejteni ezt az önzetlenül segítőkész embert. Ha elromlott valakinek bármilyen készüléke, Aurél megjavította. Később ő volt az, aki legjobban értett a számítógépekhez, a segítségére mindig lehetett számítani ezen a területen is. Szemem előtt van most is az a pillanat, mikor bejött hozzánk, asztalra tette a sapkáját, vázolta a pillanatnyi helyzetet találós mondatával, és hozzáfogott megoldani a problémát, közben én hallhattam a férfiak komoly és szórakoztató vitáját.
Most ülök és csak a fájós emlékek peregnek szemem előtt. Kimegyek , ballagok a fürdőszobába, a konyhába, mindenütt a lakásban csend, magány. A férjemet is oda át-ra szólították, a jó barátokhoz. Talán ott folytatódnak a jóizü és hangulatos társalgások. CB rádió és számítógép nélkül.
|
|