:
1.rész. Mély ez a szakadék! A mélységben sötétség, más semmi. Előttem már csak ez a szakadék van, a mély és sötét, a pokolba vezető út. Itt hagyott Zoli, a drága párom, az egyetlen támaszom. Hősiesen viselkedtem a koporsójánál, de a temetés után napokig sírással sem könnyebbültem meg, maradt a torkomban egy iszonyatos csomó, amelytől még éjszaka se tudtam megszabadulni. Ez az este már kibírhatatlan! Ez az egyedüllét is elviselhetetlen! Végre tudtam sírni, és ki tudja, mennyi ideig zokogtam. Szerencsétlennek, életképtelennek éreztem magam. Mi lesz velem? A hosszú gyötrődés, sírás után elfáradtam, elfogott az álom. Szerencsére, máskülönben a depresszió eluralkodott volna rajtam.
2. rész. -Mama, miért fekszel a szőnyegen? Jól vagy? Elviszed Jancsikát az oviba? - Természetesen! ----------------Felébredtem! Szerencsére kialudtam az esti borzalmas hangulatot! Hogy-hogy akkor nem jutott az eszembe az a tény, hogy vannak gyermekeim, unokáim, jó barátaim! Nem vagyok egyedül, és a drága kis Jancsikának is szüksége van rám. Megyünk kicsikém az oviba. Ragyogó idő van!
(176 szó a szövegben) (187 olvasás)
