Depressziós este
Este éjfél előtt 5 perccel.
Istenem,,érdemes még élnem? Eltemettem azt, aki az életem volt, akivel megoszthattam a jót, a rosszat, és mindazt, ami a lelkemben leülepedett, megosztottunk mindent, az utolsó morzsáig...Itt hagyott!.. Elfogytak könnyeim, már sírni sem tudok, ami valamilyen megkönnyebbülést hozott volna. Egy falat se megy le a torkomon. Fáj a szívem, a lelkem, a mindenem. Nem akarok élni! Nem akarok élni! Mit tegyek, hogy végleg elmenjek ebből a borzasztóan fájdalmas világból?.. Hozzád Egyetlenem!
Másnap reggel fél 8-kor
De jól aludtam! Nem fáj a fejem se. Jól vagyok. Egyedül vagyok. Nincs már mellettem a drága férjem. Sajnos már nélküle kell élnem. Borzalmas hangulatban voltam még tegnap este. Csak a rosszra tudtam gondolni. Depresszióba estem? Még jó, hogy a nagy lelki fájdalomtól álomba mélyedtem. És csodák csodája! Kialudtam a fájdalmamat. Most másképp látom a világot. Hogy történt az, hogy tegnap nem gondoltam a családra, hogy nem vagyok egyedül!? Hiszen közel vannak a gyerekeink, unokáink, a kis 7 hónapos dédikénk. Elgondolkodtam. Behunytam a szemeimet. Képzeletemben megjelent a férjem, a mosolyával mintha azt súgalná: öleld meg és csókold meg a kis drága dédi unokánkat, helyettem is.
KiInéztem az ablakon. Ragyogóan sütött a nap. Csiripeltek a verebek, Lent az udvar hangos volt a gyerekek zsivajától. Fellélegeztem. Rádöbbentem, hogy nekem még élnem kell...
Ma én megyek az unokámért az óvodába, vasárnap jön hozzám a fiam a családjával, most pedig úton van hozzám a legjobb barátnőm. Igen, élnem kell!
|
|