Kedves Olvasóm, megint naturális a téma...  Érzékeny lelkűeknek nem biztos, hogy való...   Bár talán egy mosolyra is futja belőle...

Pálfordulat

Íme, egy röpke történet

mindarról, hogy mi történhet

azzal, ki az eszét játssza:

fakadhat még igazságra...

Ifjú pesti filozófer

-manapság nem ritka kókler-

nőügyben jó messze szakadt,

vidéki városban maradt.

Hanem a lány felültette:

nyegle ifjúnk nagyokat nyel,

s önbizalmát visszanyerni

korcsmába tér nedűt venni.

Hegylevet vesz drága kincsen,

bőszen játssza azt, mi nincsen.

Nagy hang miatt itt kiteszik,

játssza máshol kevés eszit'.

Kolbász, hurka, jó sült húsok

illatoznak hentespulton.

Létől kábán mind megveszi,

s nézni is rossz, ahogy eszi.

Gyenge lőre, zsíros falat,

elefántot meghajtanak,

hát még ilyen kákabélűt,

semmi ételeken élőt.

Fel-le járkál, mint a dúvad,

feje vörös, szeme gúvad,

messze rúgja utca porát,

keresve a magány-szobát.

Falu szélén öreg néne

látván kínját őkelmének,

nevetve ád jótanácsot,

s kínál mazsolás kalácsot.

Hanem ifjúnk ím végszóra

fanyalodik jó bokorra,

s onnan hangzatja igazát:

Enni csak kell, szarni muszáj.

2003. 06. 11.

10: 15