Elalszom lassan,
barlangot súg körém az éj.
Az árva is gubózik,
az árnyaktól takarót kér,
hogy legyen,
mi beborítja testét
a lámpától elhúzódik,
feküdjön rá a sötétség.
***
Tél van.
A mező zaja is elmúlt-
a föld és a felhők
együtt fehérek.
Ha ennyien sírnak,
mégis mért festünk
az ablakunkba
ennyi szépséget:
Mikulást, csillagot,
fenyőfát,
a Jézuska göndör haját...
Hogy bírja el az ablak,
ha alatta árvák alszanak?
***
A kis gyufaárus lány vagyok.
Álmodok s megfagyok.
Az égbe engemet
nagyapám húz.
Mindig vicc,
és csupa mosoly,
ő mutatta az első
rímeket.
Minden hideg.
Nekem van takaróm,
kettő is...
Az egyiket neked adom.
Hunyd be papa a szemed,
az álmod legyen békés,
mikor rád is rádfekszik
a sötétség.
