Menekülés
Egy sikoly suhan át az erdőn,
hol egy mókus békésen ejtőz.
Gallyak zuhannak az avarba,
borzongást hozva magukkal.
Felkúszik a veres azonnal,
s odúja már biztosan rejtő.
A süvöltést még érzi a lomb,
zordon haragját féli a domb,
őrzi őt a fák csikorgása,
elcsendesül a kis poszáta.
Nem érdekli, ami formálta,
csak már várja, hogy szűnjön a gond.
De te követve fürge lepkét
otthagyhatod múltad rengetegét,
s magadhoz nem eresztve a kínt,
az erdőszélen elleszel, míg
az illatos mező felpezsdít,
az ég szikráját téve beléd.
|
|