Te, te Szép Ember
Füleden már csigatincs pihen
Mögéd a fodrász óvatosan libben,
Nevetve kapaszkodóhosszt kérsz.
Szemed fölött egy régi karc,
Nézem, s ez a drága arc
Úgy simul a tenyerembe
Mintha az én részem lenne-
az egész.
Vállaidban huny a férfi erő
Bennem a vágy egyre törtető
Indíték,
Melletted más nem is lehetnék.
Gyönyörszép hátadon a homlok
Lassan mögéd omlok
Karjaidba veszel, a világnak lehet, vége
Bennem így kerül minden a helyére.
Csípődnek nemes íve
Nézd, hűséges híve
Lettem, - mióta az első forró lélegzet
Hozzád szelídített.
Tudom már rég, e csodás delej
Miattad ragyog, te Szép Ember
Bár én néma maradok
Szeretnek helyettem a verssorok.
|
|