Néha, mint a só a sziklapartba, úgy
tud marni életünk belénk; de sírva
várni, bánni múltat, míg arcunkba rúg
a holnap, érdemes ez, mondd, papírra?
Nézd inkább a vízesésnek függönyét,
ahogy a pára játszi könnyedén oly
szép ernyőt hintett a semmiből föléd!
Ne légy azzá, mivé a zordon téboly,
e száguldó, bolond világ amúgy is
bírna tenni, bízni kell magadban hát!
A holnapban, hogy valóban hagyunk is
hátra éltető magot, madár dalát!
   A vízesés adná a béke hangját,
   s derűsre csókolná arcod, ha hagynád.

2006-04-20