Ez pont jó lesz így. Enyhén csípős a szósz, de Judit  így szereti. Mindjárt megterítem az asztalt, a gyertyákat is előveszem,
elvégre évfordulónk van. Ha ezt anyám látná, nem hinne a szemének. Hmm. Még hogy az ő fiacskája süt, főz, takarít!  Igaz, senki másért nem tenném meg, csak Judittért. Nyolc éves koromban ismertem meg, akkor került az osztályunkba. Nagyon helyes volt, de mégis a legjobb tulajdonságának minden fiú azt tartotta, hogy tud és szeret focizni. Naná, hiszen két bátyja lévén, könnyen megtanulta. Gimnáziumi éveinket nem egy helyen töltöttük. Volt egy jó pár szerelemnek hitt kapcsolatom. Egy idő után megszoktam, hogy akit kiszemelek meg is kapom. Már-már sportot űztem a hódításokból, amikor ismét az utamba sodorta az élet Judittot. Nyár volt, a Balaton a fiatalok találkahelye. Könnyú nyári ruhája, tökéletes alakja, minden pasi pillantását vonzotta.  Szerencsémre megismert, így könnyen indult a párbeszéd. Kiderült, hogy ugyanarra a főiskolára nyertünk felvételt. Beszélgetéseken kívűl egy jó darabig nem történt semmi. Nem adta magát könnyen, ez még kívánatosabbá tette. Megérte kivárni az időt, szerelmünk beérését. Már öt éve vagyunk egy pár, két éve lakunk együtt. Egyszerűen imádnivaló! A kezét is megkértem, igent mondott. Most mégsem értem. Az utóbbi időben megváltozott nagyon. Egyik pillanatban dorombol, mint egy kis cica, aztán a következőben a plafonon van mérgében, és lehord a sárga földig, hogy ő nem az én szolgám, a büdös zoknijaimat is utálja, meg a fogkrémes tubust sem vagyok képes normálisan a végénél nyomni, a WC ülőkéről nem is beszélve, meg a TV távirányítóját vegyem feleségül, mert állandóan azt babrálom. No, ilyenkor elgondolkozom egy csöppet, hogy talán elhamarkodtam a letérdeléses lánykérést. Mi lesz, ha már a feleségemként fog mellettem élni? Ki akar egy házisárkányt egy életen át? Pedig olyan kedvesen tud  hozzám bújni, lehet vele beszélgetni, nevetni, és egyébként is érzem, hogy ő a másik felem. Nélküle én sem vagyok. Minden bajban mellettem áll, bíztatása nélkül nem lennék ott ahol vagyok a szakmámban sem. Főzni is remekül tud, még anyámat is lekőrözi. Habár mostanában ritkábban tüsténkedik a konyhában, azt mondja utálja a hagyma, és a hús szagát. Gőzerővel szervezi az esküvőnket, és gyakran kiakad, amikor ezzel kapcsolatos kérdéseire nem tudom feleletet adom. De télleg nem tudom, hogy milyen legyen az asztaldísz, és az sem érdekel, hogy hány koszorúslány vagy micsoda lesz. Legszívesebben megszöktetném és egy eldugott ki helyen tartanám meg a szertartást. Persze Judit ebbe nem egyezik bele, én meg a béke kedvéért próbálom összeszedni magam. Tegnap este meg azt kérdezte, hogy hány gyermeket szeretnék. Te jó ég! Minden csaj ilyen? Még el sem vettem, de őt már ez foglalkoztatja. Gyerek? Minek? Majd, egyszer, később. Előbb élni akarok vele még egy kicsit! Nem elég az, hogy már érte is felelős leszek nem sokára? Nem tűnhetek el a haverokkal egy-egy hosszú cimbis hétvégére sem, nem tehetem meg vele. Akkor még egy gyerek is??? Mit kezdenék egy babával?  Pelenkázás meg minden ilyen? Pffúúú!  Szerencsémre valahogy megéreztem, ezt, így,  nem szabad elmondanom neki. Csak annyit válaszoltam: "Nem tudom. Majd meglátjuk. Talán hármat. És te?" Így egy újjabb veszekedést kerülhettem el, s cserébe egy csodás éjszakát nyertem. Nehéz kiismerni a nőket, pedig eddig azt hittem Judittot a lábaujjától a fejebúbjáig ismerem. Ma például reggel sírva fakadt, amikor a Tv-ben mutatták azt a kutyust, amelyiket a gazdája kitett az utcára s most új gazdit keresnek neki. Nem nagyon értem, hogy ezen mit kell pityeregni. Az is lehet, hogy beteg, mert sápadt mostanában, és reggel hányt is.
Na, kész is minden, remélem hamar hazaér. Biztos azt hiszi elfelejtettem az évfordulót, mert nem válaszoltam a köszöntő
sms-ére. Meglepetést akartam! Hallom, most állt be az autóval. Hú, de izgulok!
- Kristóf! Megjöttem! Merre vagy?
- Judit, kincsem, de jó, hogy itt vagy! - imádom az ajkait. Szeme csillogásából látom ő is izgul.
Az ebédlőbe érve ott az arcán az a kedves mosoly, amit úgy szeretek!
- Ó Kristóf! Hát ez..
- Kedvesem, köszönöm, hogy velem vagy, hogy szeretsz, és , hogy szerethetlek! - csókja kisöpri a lelkemből a kételkedés utolsó morzsáját is.
- Nekem is van ám meglepetésem! Nézd csak!
- Mi ez? Egy fénykép? Mi van rajta? Elég érthetetlen, csak fekete és fehér foltok.
- A mi kisbabánk. Mit szólsz?
- Édesem! Ez igaz? Apa leszek? Ugye nem viccelsz? Imádlak kedvesem!  - szívem a torkomban dobog, felkapom s körbetáncoljuk az egész lakást. Legszívesebben  világgá kiáltanám, olyan boldog vagyok! Nem sokára lesz egy kis emberke belőlünk! Fiam. Lányom. Na ez már valami, ezért érdemes élni!