November van. Szokásos esti dumaparti. Már rég volt villanyoltás, mégsem alszik egy sem az öt lány közül. Ez nem is csoda, mert sok minden történt hétvégén, amit feltétlen el kell mesélni. Bálban voltak, buliban, fiúkkal, barátokkal, huncutságok, új szerelem kezdete, csupa-csupa vidámság, nevetés.
Egy közülük csak hallgatja a beszámolókat, s arra gondol milyen jó is volna, ha ő is tudna hasonlókat mesélni. Csak, hogy vele nem történnek ilyen dolgok, sőt semmi különös nem történik. Csak a képzeletében. Ott szárnyalhat kedvére, ott Ő a jó, Ő a szép, Ő a népszerű, Neki van a legdivatosabb ruhája. Mindenki Őt irigyli, Tőle kér tanácsot, Vele akar barátkozni. A valóság ezzel szemben igen csak lehangoló. Tulajdonképpen megszokta ezt az állapotot, tudja, hogy csak egy kis szürke veréb, és ezen semmi nem tud változtatni.

Hamar eljön a péntek, a hazautazási láz mindenkit letarol, tervezgetik ki, mikor, hol, kivel találkozik. Csak a lány tudja pontosen tervek nélkül is a hétvégi programot: ruhamosás, takarítás, tanulás, mert közeledik az érettségi. Aztán vasárnap ismét utazás vissza a kolesba. Ráadásul egy szempillantás és már utazhat is vissza.

A vonat engedelmesen megáll a végállomáson. A lány fogja az utálatos nagy táskát, nem nehéz, de alig bírja vinni. Van még egy csomó ideje a busz indulásáig, ezért leül a peron egyik padjára, könyve a kezében. Egy ideig csak bambul maga elé, figyeli az embereket. Ott egy öltönyös férfi rózsával a kezében, biztos a kedvesét várja. Egy kisfiú ugrándozik, majd nekilódul nevetve nagymamija karjaiba repül. Sokan most érnek célba, mások az indulást várják. A lány ezen elgondolkodik. "Én mire várok, mire várhatok? Végülis mindegy most."  Úgy dönt olvas egy kicsit, bár kezd fázni, de mégis beletemetkezik a könyvbe.
- Ne haragudj! Leülhetek ide melléd?  -a hang visszazökkenti egy pillanat alatt a jelenbe.
- Hát persze, csak tessék - táskáját arrébb húzza, bár nincs útban, közben titokban végigméri a kérdezőt. Huhh, de helyes fiú! A tekintete milyen szomorú.Virág van az ő kezében is. Biztos nemsoká itt lesz az is akinek szánta. A lány lapoz a könyvében, bár fogalma sincs mit olvasott az imént. Nem nagyon tud figyelni.
- Mit olvasol? Érdekes történet?
 " Szép ez a lány " gondolja a fiú.
- Csak a kötelezőt. Még van jó pár oldal, a helyzetet súlyosbítja, hogy dolgozatot írunk belőle - rögtön eszébe is jut: persze, biztos nagyon érdekli, hogy miből írunk. Istenem, de hülye helyzet! Legjobb lesz, ha elindulok, bár még mindig van egy órám. Még sem mozdul. Nem tudja miért marad, csak érzi nem akar menni.
- Te utazol valahová,vagy vársz valakit? - kérdi a fiút.
" Milyen édes, amikor zavarban van" nézi a fiú.
- Vártam.
- És, nem jött?
- De, jött
- A virágot meg elfelejtetted odaadni? Jaj, bocs! Semmi közöm hozzá!
 "Ez a mosoly!!!" a fiú beleborzong.
- Nincs semmi baj. Tudtam, hogy így lesz. Csak egy próba volt, de nem is igazán akartam. Jobb is így! Hát te? Mész, vagy jöttél?
 " Bárcsak még maradna egy kicsit. "
- Ez is, az is. Busszal megyek tovább. Már indulnom kell.
- Akkor jó utat, és szép hetet! - mosolygott a fiú a lányra, aki ettől jön igazán zavarba.
- Köszi. Neked is! Szia. - a lány elindul.
" Meg kell ismernem! Nem hagyhatom, hogy elsétáljon a nagy táskájával az életemből" és a fiú már pontosan tudja mit kell tennie.

Egész héten az a srác jár a lány fejében. A nagy barna szemek belevésődtek a tudatába, ha behunyta a szemét mindig látja, hallja a hangját. Minden estére jut
egy-egy beszámoló a szobatársaktól, ő nem mesél semmit, nem is várják tőle. Ismét eljön a péntek, és gyorsan a hét utolsó napja is. A vonat megint csak megáll, a lány leszáll, az elmaradhatatlan nagy fekete táskájával. Csúszós az út, ezért nagyon figyeli  hova lép, egyszercsak mégis érezi, hogy a talaj táncot jár a lába alatt és neki is ütközik valaminek. Vagy valakinek? Igen. A fiú áll előtte széles mosollyal.
- Hoppá! Még szerencse, hogy el tudtalak kapni! - a lány alig bír megszólalni.
- Köszönöm szépen! Nagyot estem volna az biztos. Megint vársz valakit, vagy véletlenül vagy itt? Vagy az is lehet, hogy ma te vagy az ügyeletes megmentő? Mindenesetre rajtam sokat segítettél!
- Akit vártam most érkezett meg. Igaz kicsit korcsolyázva, de a lényeg, hogy itt vagy!
- Na, ne! Te rám vártál?
- Igen. De remélem nem baj!? Vihetem a táskád?

Tavasz van. Este. Az öt lány közül senki sem alszik még, bár a villanyoltás elmúlt. Sokat kell mesélni a hétvégéről, ki, kivel, mit és hogyan. Megy a dumaparti. Közülük csak egy lány hallgatag, tudja nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy rátalált az, akit már régóta várt! Az ő szerelmük sokkal mélyebb, sokkal másabb, nem üres dicsekvés. Már tudja, megtanította rá a fiú, hogy a veréb is szeretnivaló, kedves kicsi madár.